Rengeteg magyart kisegíthet anyagilag ez a tevékenység: régen minden vidéki portán művelték

HelloVidék   
  Megosztom
Rengeteg magyart kisegíthet anyagilag ez a tevékenység: régen minden vidéki portán művelték

2023-ban március 20-án 22:24-kor volt a nap-éj egyenlőség időpontja, vagyis a csillagászati tavasz kezdete. Így március 21-én elindult a világos félév, amikor a nappalok hosszabbak az éjszakáknál. A kerti munkák nagyobb része az évnek erre az ún. világos félévére esik. A drágulás tartóssá válása hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kiskertben vagy balkonládában termesztés ne csak átmenetileg lendüljön fel. Továbbá a környezeti és fenntarthatósági szempontok egyre szélesebb körben való elterjedése szintén erősíti a jelenséget. Ez generációs sajátosságokat is megvilágított a hobbikertészek között. E tevékenység korábban inkább az idősebb generációk szabadidős elfoglaltsága volt, azonban az utóbbi években a fiatal felnőttek is elkezdtek felzárkózni melléjük, írja az Oeconomus.

Az Egyesült Államokban készült felmérés alapján a korlátozások hónapjaiban jelentősen emelkedett a gazdálkodási kedv a lakosság körében. A 330 millió fős országban 18,3 millióan kezdetek kertészkedésbe, többségük a fiatalabb, ezredfordulós, az ún. „Y” generációból került ki. A változások hatására a 2021-es évben már az amerikai háztartások 55%-a folytatott kertészeti tevékenységet, és további 20%-a fontolgatta, hogy a közeljövőben elkezdi azt. A bővülés ugyanakkor már a járvány előtti időszakban is megfigyelhető volt, az élelmiszertermesztéssel foglalkozó háztartások száma 36 millióról 42 millióra nőtt mindössze 5 év alatt.

A fiatalok (18–34 évesek) között egy év alatt 65%-os volt a növekedés, és 29%-os arányt értek el a kertműveléssel foglalkozó amerikaiak között. A lakosság azon része, akik már korábban is kertészkedtek – korosztálytól függetlenül – 42%-kal több időt töltöttek hobbijukkal a járvány idején. Ugyanezen időszakban a kertészeti felszerelések globális online értékesítése megduplázódott.

Egy átlagos amerikai kiskert 600 dollár terményt hoz egy év alatt, ami a háztartások átlag fogyasztásának közel egy-másfél havi költségével egyezik meg. Eközben 70 dollár költséggel jár, vagyis 1 dollárnyi befektetés 8-9 dollárnyi élelmiszert biztosított. További hozadék, hogy a zöldségtermesztésben részt vevő gyermekek hajlandóbbak megenni ezt a típusú élelmiszert. Ugyanez a megközelítés működik a felnőtteknél is.

A NASA támogatásával készült tanulmány alapján, amennyiben az amerikai városi parkok gyepesített részének mindössze 10%-t alakítanák át a közösségi élelmiszertermelés specifikus megoldásaival, akkor az jelentős mennyiségű öntözővíz megtakarítása mellett 2 millió ember élelmezésére is elegendő lenne. Az így létrejövő kertek vadon élő állatok menedékei lehetnének, és permakultúrás elven működnének. (Utóbbi kifejezés olyan mezőgazdasági termelő rendszerre utal, amely rendelkezik a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával.)

Európai országokban végzett felmérések azt mutatták, hogy a világjárvány fontos pszichológiai lökést adott az otthoni kertészkedés felé, amelyet elsősorban élelmiszerbiztonsági aggályok indítottak el. 10%-os növekedés volt megfigyelhető a háztáji gazdálkodás esetében az európai országokban.

Mi jellemző Magyarországon?

Az 1970-es és ’80-as években nagy népszerűségnek örvendett a zártkerti termelés. Majd a rendszerváltás után folyamatos csökkenés volt megfigyelhető. 2010-ben még 370 ezer háztáji tevékenységet folytató háztartás adatait mérték fel, amelyek jellemzően fél hektárnál kisebb mezőgazdasági területet, jellemzően konyhakertet műveltek. Az általuk használt terület, akkor még a teljes mezőgazdasági terület 1,7%-át tette ki, 2016-ra ez az arány 1,0%-ra, a háztáji tevékenységet folytató háztartások száma 210 ezerre csökkent.

Éppen emiatt a KSH 2020 óta e háztáji tevékenységet már nem is figyelte meg. Ugyanakkor a társadalom egy része körében a 2008-as válság, majd a következő években az egyre népszerűbbé váló a környezetvédelem és a fenntarthatósági szempontok változást indítottak el. A valódi áttörést azonban Magyarországon is a 2020-as események hozták el.

A kormányzat 2010 után több formában támogatta a háztáji gazdálkodást, amely programok célja többek között a társadalmi integráció, egyes vidéki települések felzárkóztatása, de a gyermekek egészséges életmódra nevelése is előtérbe került.

2013-ban a kiskerti termelés újraindításáról egyeztett az agráriumért felelős minisztérium vezetése és többek között egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A minisztérium olyan programot dolgozott ki, amely több tízezer termelőnek biztosít jövedelemszerzési lehetőséget ezen a területen. A siker érdekében vetőmagjuttatással, az állattartás támogatásával, valamint az integráció segítésével igyekeztek hozzájárulni a program sikeréhez.

A helyi termelési lehetőségeket keresik egyes települések önkormányzatai is. Így a kis önellátó gazdálkodás települési szinten is megvalósul. A kormány különféle megoldásokkal, egyebek között mintaprogramok finanszírozásával támogatja, hogy önellátó, kis háztáji gazdaságok jöjjenek létre, illetve a helyi termelési lehetőségek bővüljenek. A kis településeken létfontosságú, hogy legyen foglalkoztatás, amely megélhetést biztosít a helyieknek, segíti a lakosság helyben tartását.

Szociális földprogram támogatja a háztáji gazdálkodást. A cél az, hogy a kerteket a falvakban minél több helyen megműveljék. A háztáji munka, mint a zöldség- és gyümölcstermesztés, állattartás, komoly bevételt, illetve megtakarítást hozhat a családoknak. A program akár 28 ezer embert is segíthet. A program 2010 óta folyamatosan alakul, figyelembe véve a korábbi évek tapasztalatait. A kezdeményezés erősíti a társadalmi befogadást is, nem véletlen, hogy a társadalmi felzárkózásért felelős terület hirdeti meg azt. Pozitívan befolyásolja a korábban passzív családok megítélését, hogy részt vesznek a munkában, a termelésben, ráadásul a gyerekek is jó mintát látnak.

Szintén a 2010-es évek elején indult az óvodai és iskolai kiskert program. A gyerekek a kertészkedésen keresztül kedvelik meg a maguk által felnevelt zöldségeket, amely széleskörű összefogásban és több civil szervezet közreműködésével valósult meg. Azok intézmények jelentkezhetnek, amelyek rendelkeznek szabad földterülettel, és fontosnak tartják a gyerekek környezeti nevelését. Az ún. Fagyos Szentek utáni időszakban a nyertes óvodák palántákat, szerszámot és szakmai segítséget kapnak. Ültetés után a gyerekek közösen nevelik fel a zöldségeket. Kerttől függően akár naponta fogyaszthatnak friss zöldséget.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kiskert

hobbikertészek

háztáji gazdálkodás

kertészkedés

kiskert

kiskert program