Hoppá, micsoda fordulat: nagyot változik időjárásunk, erre vártunk hetek óta

HelloVidék   
  Megosztom
Hoppá, micsoda fordulat: nagyot változik időjárásunk, erre vártunk hetek óta

A múlt hét közepe óta egymás után érkeztek az ország fölé a mediterrán ciklonok, az eső mellett záporok, zivatarok, felhőszakadások is előfordultak. Az elmúlt 10 nap alatt nagy területen esett 40-70 milliméter eső, de a Dunántúlon 100 milliméter fölötti összegek is előfordultak, több folyón árhullám vonul le. Most viszont szárazabb és melegebb léghullámok érkeznek az ország fölé, ami segíti a növények növekedését, a napos, meleg időben szikkadni kezd a talaj, és megszűnnek a belvízfoltok - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az Időkép előrejezése szerint pénteken kelet felől egyre többfelé csökken, felszakadozik a felhőzet, az ország nagy részén már több órára kisüt a nap, nyugaton, északnyugaton lehetnek még tartósabban felhős tájak. Átmenetileg kisebb eső, zápor, esetleg zivatar csak elszórtan alakulhat ki. Csak helyenként élénkülhet meg az északi-északkeleti szél. Délután 19 és 26 fok között alakul a csúcshőmérséklet, keleten mérhetjük a magasabb, nyugaton az alacsonyabb maximumokat.

Szombaton sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak néhol alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar. A keleties szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Kora nyári időre van kilátás, 24 és 29 fok közé melegedhet a levegő a délutáni órákra.

Vasárnap is sokat fog sütni a nap, de elszórtan ezen a napon is kialakulhat átmeneti jelleggel futó zápor, esetleg zivatar. Többfelé élénk lesz a keleti-északkeleti szél. A csúcsértékek ezen a napon is 24 és 29 fok között alakulhatnak.

Hétfőn és kedden is napos-gomolyfelhős időre van kilátás, csak elszórtan alakulhat ki átmeneti jelleggel zápor, zivatar. A szél csak zivatarok környezetében támadhat fel. Délutánonként 24-28 fokot mutathatnak a hőmérők.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

időjárás előrejelzés

idő

eső

napsütés