Ők a szerencsések: ebben a nyolc vármegyében gyérítik most a szúnyogokat + itt a lista
![Ők a szerencsések: ebben a nyolc vármegyében gyérítik most a szúnyogokat + itt a lista Ők a szerencsések: ebben a nyolc vármegyében gyérítik most a szúnyogokat + itt a lista](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2019/08/1565619694-lC8yymRsB_md.jpg)
Az áradások után a héten nyolc vármegye 235 településén és a főváros hét kerületében gyérítik a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
A gyérítéshez használt járművekkel a Duna teljes magyarországi szakaszán találkozni lehet majd, azaz a Szigetközben, Komárom térségében, a Dunakanyar településein, a fővárosban, valamint a Csepel-sziget, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye áradásokkal érintett településein.
Átlagos években főként tavasz végén, nyár elején van szükség a csípőszúnyogok elleni erőteljes védekezésre a folyók áradása miatt. Idén a tavaszi áradások után a csapadékos nyár is sok munkát adott a szakembereknek, számos térségben visszatérően jelentős szúnyogártalommal kellett megküzdeni. Augusztus elején a Dráva, a Mura és a Rába folyón elhúzódó, jelentős áradás volt, míg a Duna mentén és a Sajó térségében kisebb kiterjedésű kiöntések keletkeztek. Az elmúlt hét meleg időjárása kedvezett a szúnyogok szaporodásának, ilyenkor a lárvák akár egy hét alatt képesek kifejlődni - ismertette az OKF.
Az elmúlt napokban biológiai lárvagyérítés zajlott a természetvédelmi oltalommal nem érintett ártéri helyeken, ezzel csökkentve a kifejlett szúnyogok utánpótlását. A biológiai szúnyoggyérítés során a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre ártalmatlan.
A tervezett beavatkozások időpontja és helyszíne nyomon követhető a katasztrófavédelem weboldalán - olvasható a közleményben.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)