Hatalmas fejlesztés zárult le Bonyhádon: évente több száz gólyát menthetnek így meg

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas fejlesztés zárult le Bonyhádon: évente több száz gólyát menthetnek így meg

Újabb beruházást valósított meg az E.ON, ezúttal a bonyhádi mesterséges tó környékén alakították a hálózatot madárbaráttá annak érdekében, hogy a jövőben a fehér gólyák még nagyobb biztonságban legyenek. A cég kiemelt prioritásként kezeli az élővilág védelmét, a természeti környezet megóvását. 2019-ben stratégiai döntést hozott az energiacég, melynek értelmében csak madárbarát hálózatot épít és a már meglévő infrastruktúráit folyamatosan védetté alakítja.

Ennek részeként idén 300 hálózati ponton végeznek el fontos módosításokat a gólyák és más ragadozómadarak biztonsága érdekében: gólyafészek-tartók kihelyezésével, a megrongálódott fészektartók javításával, madárbarát hálózati átalakításokkal és innovatív madárvédelmi eszközökkel biztosítják a madarak védelmét.

A fehér gólyák augusztus végén, szeptember elején indulnak vissza Afrikába, miután fiókáik már kellően megerősödtek a több mint 12 ezer kilométeres útra. Vonulásuk során időnként megállnak egy-két napra pihenni táplálékban gazdag élőhelyeken. Madárvédő szakemberek azt tapasztalták, hogy augusztus környékén csapatostól jelennek meg Bonyhádon a város mesterségesen kialakított csapadékvíz-tározója mellett. Két évvel ezelőtt egyszerre 100-120 gólyát figyeltek meg a tó partján, és akiknek nem jutott hely a környék háztetőin, kéményein, azok többedmagukkal az oszlopokon éjszakáztak. Azért, hogy az idei gyülekező során az oszlopokon pihenést teljesen biztonságossá tegye, a cég azok átalakítása mellett döntött.

A Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereinek bevonásával választották ki a beruházáshoz szükséges madárbarát eszközöket. Az oszlop tetején futó vezetékeket az oszlop alá forgatták, az oszlopok tetejére madárkiülőket helyeztek el. Az oszlopok feszítőszigetelőit hosszabb, 780 mm-es kompozit szigetelőkre cserélték, hogy a madarak a szárnyukkal ne érjék el többé a veszélyes pontokat. Burkolt áramkötéseket alkalmaztak és a régi oszlopkapcsolók mindegyikét madárbarátra cserélték. Három oszlopközben, 180 méter hosszan a légvezetéket földkábelre cserélték, így az Afrikába tartó gólyák most már biztonságosan pihenhetnek hosszú útjuk előtt a bonyhádi tó partján.

A munkálatok július elején kezdődtek, és augusztusban fejeződtek be, a beruházás értéke 2 millió forint. A fejlesztések miatt augusztus 18-án pénteken Bonyhád 180 háztartásában több órára szünetelt az áramszolgáltatás a gólyák jövőbeni biztonsága érdekében, a cégköszöni a környéken élők türelmét és megértését.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

eon

madárvédelem

madárbarát

fejlesztés

bonyhád