6+1 spórolós szuperzöldség, aminek a levele is ehető: jobb, mint a spenót, mégis a kukában végzi
Nyakunkon a vénasszonyok nyara, a kiskertekben javában érik a paradicsom és a paprika, de a gyökérzöldségekből is bőséggel szüretelhetünk. A céklával és retek kiszedésével még várhatunk, de addig is, kár lenne veszni hagyni a friss zöld leveleket! Tudtad, hogy ehetőek, akár a brokkoli vagy a cukkini levelei? Ilyen élelmiszerárak mellett vétek nem hasznosítani ezeket is!
Ha nincs saját kiskertünk, akkor 2023-ban bizony sanyarú ősz elé nézhetünk! A piacon vagy az áruházak zöldséges standjai, így a főszezonban, a 700-800 forint/kilós paradicsomárak láttán elmegy a háziasszonyok maradék kedve is a befőzéstől. Mintha tavalyhoz mindent kétszeres áron kínálnának, és tényleg… A Pénzcentrum számításai alapján elmondható, hogy 2019 júliusához képest 2023 júliusára
- a vöröshagyma 60 százalékkal,
- a paradicsom is 60 százalékkal,
- a zöldpaprika pedig 48 százalékkal
lett drágább.
És akkor még nem szóltunk a többi, magyar konyhában használatos zöldségféléről. Mint ahogy a kormányzat által támogatott Árfigyelő rendszeréből is kitűnik, nagyon nem mindegy, hol - mennyiért vásárolunk, de az sem, hogyan is hasznosítjuk fel magukat a zöldségeket!
A legtöbb magyar konyhában számtalan zöldség hasznos része is a kukában végzi, egyszerűen azért, mert sokan nem is sejtik, hogy a termésen kívül például a zöldség levelei is ehetőek. Tudtad például, hogy ehető a cékla vagy a sárgarépa levele, vagy akár a brokkolié és a cukkinié is? Ilyen élelmiszerárak mellett pedig vétek nem hasznosítani ezeket a friss zöldeket is!
1. Mindjárt itt a brokkoli levele, ami nagyon egészséges
Vegyük például az egyik legegészségesebb zöldséget, a brokkolit, aminek a levelei tele vannak vitaminnal, ugyanolyan értékesek, mint a rózsa. Már 30 gramm brokkolilevél elfogyasztásával a szervezetünkbe juttathatjuk a napi szükséges A-vitamin 90%-át. A levelek C-vitaminban is bővelkednek, tehát természetes immunerősítőt dobunk a kukába, amit változatosan fel tudnánk használni.
A brokkoli esetében a szára is a kukában végzi, pedig rostban gazdag, egy probléma van csak vele: kicsit hosszabb ideig kell főzni, hogy megpuhuljon. Persze nem feltétlenül szükséges megfőzni, vékonyan szelve friss salátába is belekerülhet, édeskés íze miatt jólesik majd elfogyasztani.
A brokkoli levele és törzse mellett más zöldségek egyes részeit is értéktelennek tartjuk, pedig finomak, változatosan fel lehet őket használni, tápanyagban is jócskán bővelkednek - nézzünk is meg pár olyan zöldet, amiket ki szoktunk dobni, de talán a jövőben másképp fogunk rájuk tekinteni.
2. A cékla levele is óriási kincs
A céklát már a babilóniaiak és a föníciaiak is nagy mennyiségben termesztették. A népi hagyomány szerint Nagy Károly annyira bízott gyógyhatásában, hogy rendeletben szabályozta termesztését. A görögök Delphoiben céklával áldoztak Apollónak, a rómaiak pedig lázcsillapításra használták a céklát. A népi gyógyászatban is kiemelt szerepet kapott, előszeretettel használták a megfázásos, illetve fiziológiai betegségek megelőzésére. De a céklalé fogyasztását menstruációs zavarok esetén is javasolták.
A magyarországi élelmiszerboltokban általában zöldje nélkül kapható a cékla. Megvásároljuk a gumókat, hazavisszük, aztán pár nap után azt vesszük észre, hogy már 3-4 centire kihajtottak. Ezeket a leveleket le szoktuk vágni és kidobjuk, pedig óriási hiba, ugyanis a cékla levele rendkívül értékes „zöldség”.
A levágott leveleket alaposan meg kell mosni, és salátacentrifugában leszárítani. A céklalevél fogyasztható nyersen apróra vágva zöldsalátával keverve.
A céklalevél íze egyébként igen hasonló a spenóthoz vagy a mángoldhoz, így sokféle módon felhasználható.
Íme néhány ötlet arra, mikét:
- Salátákban, aprítva
- Levesekbe: a céklalevelek jó hozzávalói lehetnek például minestrone vagy zöldségleveseknek.
- Pörkölt vagy egytálételekbe: enyhe íze és a gyors elkészítés miatt ideális lehet húsos ragukhoz vagy akár egy zöldséges currybe.
- Gőzölve vagy párolva: a céklaleveleket gőzöld vagy párold meg, majd fűszerezd ízlés szerint. Ez egyszerű módja annak, hogy megőrizd a zöldség természetes ízét és tápértékét.
- Fűszernövényként: a céklalevél hasonlóan használható, mint a friss fűszernövények, például a petrezselyem vagy a koriander. Aprítsd fel, aztán díszítsd vele az ételeket!
- Pesto készítéséhez: a céklalevéllel helyettesíthetjük akár a bazsalikomot is.
@greens_of_daisy Válasz @brigi9426 részére Ti milyen ételhez próbálnátok ki?? #cékla #levél #foodtiktok #receptek #zöldség #kert #kertészkedés #fy #főzzünk #tudtad ♬ pump it - ?
3. Karalábé
Igen, a karalábé levele is ehető, általában enyhe ízű és állagra nagyon hasonlít a spenóthoz vagy a kelkáposztához. Ahogy a céklalevelet, úgy használhatod fel salátákba, levesekhez, apróra vágva pörkölt vagy egytálételekbe. Remek lehet, akár a kelkáposzta, töltött ételekhez is.
4. A sárgarépa fűszeres leveleiről se feledkezzünk meg
A magyar konyhában nagy hagyománya van a sárgarépának, felhasználása rendkívül sokoldalú. Levelét azonban méltatlanul elhanyagoljuk, pedig magasabb a tápanyag tartalma, mint a gyökérrészének, ráadásul több, izgalmas felhasználási módja is van. Íze azonban más, mint a gyökerének, a levelek általában kissé keserűek és fűszeresek lehetnek. Fogyasztásával igazi vitaminbombát juttathatunk a szervezetünkbe. A sötétzöld levél tele van klorofillal, ennek köszönhetően vértisztító hatású, méregteleníti a májat, fokozza a vörösvértestek képződését, sőt, javítja a vérzékeny betegek állapotát. C- és K- vitaminban valamint káliumban és rostban gazdag. Antioxidáns (segít megelőzni a daganatos betegségek kialakulását), gyorsítja a véralvadást és a sebgyógyulást, emellett megőrzi a szív és érrendszer egészségét, továbbá könnyíti az emésztési folyamatokat.
Ha szeretnénk elnyomni a kesernyés ízét, akkor azt főzéssel megtehetjük. Levesbe, főzelékbe, omlettbe egyaránt felhasználható. Készíthetünk belőle pesztót, a zöld szószt tésztára, salátára vagy akár pirítósra is tehetjük.
5. Retek
Már sokan a boltban megszabadulnak a piros hónapos retek és a fehér sörretek dús levélzetétől, a piacon az árus automatikusan töri le a „felesleges” zöldet, pedig nagy kár érte! Miért ne használhatnánk fel? Igen, a retek levelei is fogyaszthatók, és számos módon felhasználhatók a konyhában. Jellemzően enyhe, kissé fűszeres ízűek, állagra hasonló a spenóthoz vagy a rukkolához. Turmixba, pestóba, de levesbe is isteni lehet.
6. Tök (és a cukkini)
A töknek nem csak a virága, de levelei is ehetőek, de a fogyasztásuk előtt néhány fontos dolgot érdemes megjegyezni. Először is, nem minden tökfajta levele fogyasztható, és nem mindegyik ugyanolyan ízű.
A tök leveleit csak akkor fogyaszd el, ha tudod, hogy a kiválasztott tökfajta levelei valóban ehetőek és nem tartalmaznak mérgező anyagokat.
A fogyasztás előtt az ehető tök leveleket is alaposan mossuk meg, és távolítsuk el a kemény szárat vagy a rossz állapotú részeket.
A tök levelét levesekhez vagy egytálételekhez is felhasználhatjuk, Gőzölhetjük vagy párolhatjuk, tölthetünk bele, akár a káposzta vagy kelbimbó levelébe. De a tök leveleiből házi készítményeket is készíthetünk, például töklevélteát vagy töklevélpürét.
6+1 Itt a kakukktojás: az édesburgonya
Mielőtt rátérnék az édesburgonyára, érdemes tisztázni: a hagyományos krumpli levelét tilos, még megkóstolni is! Létezik olyan történet, mely szerint, amikor a burgonya Európába került, rengetegen meghaltak – ez azért volt, mert ugyanúgy szerették volna fogyasztani a burgonyát, mint a többi zöldséget, vagyis a növényen található termést ették meg. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy nemcsak a burgonya termése, hanem a növény összes föld felett található része (levelei, hajtásai) erősen mérgező.
A hagyományos burgonyával ellentétben az édesburgonya levele is általában ehetőek. Az ok: az édesburgonya vagy batáta csak nevében rokona a krumplinak, rendszertanilag semmi közük egymáshoz. A batátának is csak bizonyos fajtáinak levelei fogyaszthatóak, és a fajtától függően változhat az ízük is. Jellemzően enyhe ízűek, állagra igen hasonlóak a spenót leveleihez. Elkészíthetjük párolva vagy gőzölve, beleapríthatjuk zöldséglevesekhez vagy minestrone-hoz. Használhatjuk fűszernövényként, vagy salátába aprítva.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)