Kettészakad az ország: egyik felén napsütés, másikon hószállingózás várható

HelloVidék   
  Megosztom
Kettészakad az ország: egyik felén napsütés, másikon hószállingózás várható

Péntek délután a Duna-Tisza közén, a Tisza mentén és a Dunántúl nyugati részén lehetnek egész nap zárt felhőzettel borított tájak. Előbbi vidékeken hószállingózás is előfordulhat, de eleinte még a keleti megyékben is lehet erre számítani. Másutt akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Az északias szél a Dunántúlon és a Tiszántúlon nagy területen megélénkül, főként a Bakonyban és a Zemplénben erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a naposabb tájakon 0 és +4 fok között, a tartósan borult helyeken -2, -1 fok körül alakul. Késő estére -6 és -1 fok közé hűl le a levegő.

Estére a borult tájakon is határozottan csökken a felhőzet, az ország jelentős részén kiderül, ugyanakkor a keleti, északkeleti országrészben továbbra is felhős marad az ég. Hajnalban az északkeleti határnál újból előfordulhat hószállingózás. Az általában északnyugati irányú szél főleg az északi országrészben élénkül meg. Reggelre -10 és -4 fok közé hűl le a levegő.

Orvosmeteorológia

Fronthatással nem kell számolni, de a légkör magasabb szintjein zajló melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak.

Mi várható hétvégén?

Szombaton az ország nagy részén gyengén, vagy legfeljebb közepesen felhős égre, több-kevesebb napsütésre van kilátás. Ugyanakkor a Tiszántúl döntő részén akár egész nap borult maradhat az ég, arrafelé hószállingózás előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +4 fok között, a borult részeken viszont csak -2, -1 fok körül alakul.

Vasárnap általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Csapadék általában nem várható, de az északi, északkeleti határ közelében néhol előfordulhat hószállingózás, havas eső. A szélvédett tájakon ködfoltokra is számíthatunk. A nyugati, északnyugati, majd délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben helyenként megerősödik. Hajnalban a fagyzugos vidékeket leszámítva általában -7 és -1, kora délután 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

időjárás

időjárás előrejelzés

időjárás jelentés