Most közölték a meterológusok: itt az újabb éles fordulat, erre érdemes lesz készülni
![Most közölték a meterológusok: itt az újabb éles fordulat, erre érdemes lesz készülni Most közölték a meterológusok: itt az újabb éles fordulat, erre érdemes lesz készülni](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2023/11/1699093810-n7ibUSnqb_md.jpg)
Kitart a délies áramlás, de ezzel együtt szárazabb levegő is érkezik fölénk, így újra csökken a csapadékhajlam. A következő napokban (továbbra is) 5-10 fokkal a sokéves átlag feletti értékeket mérhetünk - közölte a HungaroMet.
Az Időkép előrejelzése szerint vasárnap nyugat felől csökken a felhőzet, legtovább keleten, északkeleten marad felhős az ég. Kisebb zápor északon, északkeleten és néhol délnyugaton fordulhat elő. A reggeli ködfoltok hamar feloszlanak. A Dunántúlon élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél. Délután 13-18 fokot mérhetünk.
Hétfő hajnalban ismét megjelenhetnek pára-, ködfoltok. Napközben délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, csak északon, északkeleten lesz zavartalanabb a napsütés. Számottevő csapadék nem várható. Helyenként élénk lesz a déli-délkeleti szél. Hajnalban 2-7, délután 13-19 fokra számíthatunk.
Kedden a változóan felhős-napos időben elszórt záporok, egy-egy zivatar kialakulhat. A Dunántúlon több helyen megélénkül, megerősödik az északnyugatira forduló szél. A csúcshőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.
Szerdán a hajnali ködfoltok hamar feloszlanak. Eleinte sok napsütés lesz, majd a gomolyfelhők veszik át a főszerepet és egyre több helyen alakul ki zápor, délen zivatar. Az északkeletire forduló többfelé feltámadhat. A csúcshőmérséklet 11-17 fok között valószínű. Hasonló időjárás körvonalazódik csütörtökre, az északias szél azonban már többfelé lesz élénk, erős. Hajnalban helyenként gyenge fagyok megjelenhetnek, délután pedig 8-14 fokra van kilátás.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)