Háztartási gép csereprogram: Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett a legtöbb pályázat

MTI   
  Megosztom
Háztartási gép csereprogram: Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett a legtöbb pályázat

Az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjába 119 ezer pályázat érkezett be, ezekből már 40 ezret bíráltak el és mindegyik megkapta a támogatást - mondta Weingartner Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Az államtitkár felidézte, hogy az alprogramot 2 milliárd forintos kerettel hirdették meg, amit az igények jóval meghaladtak, de pályázat leállítása helyett a keret megemelése mellett döntöttek. Így érkezett be végül 119 ezer pályázat, amelynek a támogatási igénye 5 milliárd forint.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a lakosság részéről kellően energiatudatos pályázatok érkeztek be: a hűtőgépeknél, fagyasztóknál a beküldött pályázatok 80 százalékában A++ energia besorolású termék vásárlására pályáztak, a mosógépeknél a pályázatok 80-90 százaléka A+++ energia besorolású termék vásárlására irányult, miközben az összes pályázat 5 százalékát sem érték el az A+ besorolású háztartási gépek vásárlására beadott pályázatok száma.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

otthon

otthon melege program

háztartási gép

háztartási nagygép

hűtő

hűtőszekrény

mosógép