Heves megyében süvít az internet: 6 településen történt nagyszabású fejlesztés

MTI   
  Megosztom
Heves megyében süvít az internet: 6 településen történt nagyszabású fejlesztés

Közel 250 millió forintból újabb hat Heves megyei településen épült ki szélessávú internet hálózat a Szupergyors internet programban (Szip) - jelentette be Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a fejlesztés keddi átadásán, Csányon.

A Bodonyban, Csányon, Nagyúton, Kompolton, Egerfarmoson és Tarnaleleszen, a Magyar Telekommal és a Key-Telecommal partnerségben megvalósult beruházás összesen 1937 háztartást érint, mondta el Kara Ákos. Ezen belül Csányon 369 háztartásban, összesen 69 millió forint értékben valósult meg hálózatfejlesztés.

A program 2015-ös indulása óta - a 2018 végéig kiépített 500 ezer új végponttal együtt - Magyarországon immár 2,8 millió háztartásban érhető el szélessávú vezetékes internet. A Szip idén januárban indult második szakaszában pedig hétről-hétre újabb beruházások átadása várható, nyilatkozta az államtitkár.

A Szupergyors internet programra összesen 150 milliárd forintot költ a kormány, ebből mintegy 56 milliárd forint uniós forrás.

Az új internet végpontok a Szip 2.0 program által előnyben részesített optikai hálózati technológiával épültek ki. A program célkitűzése, hogy másodpercenként legalább 100 megabit sávszélességű, lehetőleg gigabit-képes, elsősorban optikai hálózatok épüljenek, amelyek az unió digitális menetrendjében megfogalmazott stratégiai céloknak is megfelelnek.

A családok és vállalkozások közös érdeke, hogy időtálló, jó minőségű rendszer épüljön, hiszen az interneten elérhető szolgáltatások, tartalmak, valamint az egyidejűleg használt okoseszközök egyre nagyobb száma folyamatosan növeli a hálózatok sebessége iránti elvárást.

- mondta Kara Ákos.

Az internet nem csupán kaput nyit a nagyvilágra, de időt takarít meg, hiszen egyre több ügy intézhető és termék vásárolható meg a világhálón, nyilatkozta Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. A tapasztalatok alapján a most átadotthoz hasonló fejlesztéseket követően az érintett térségekben megduplázódik az internethasználók száma, ez pedig jövőképet is jelent a kedvezményezett vidéki települések számára.

Csányon mérföldkő a szupergyors internet hálózat kiépítése, amely kulcsfontosságú a jövő szempontjából és több helyi fejlesztéssel együtt érzékelhetően javítja az életminőséget a községben, mondta el Medve István, Csány polgármestere. Tájékoztatása szerint a beruházásnak köszönhetően Csányon a Szip programban minimálisan elvárt 30 megabit helyett másodpercenként 2 gigabit sávszélesség is elérhetővé vált.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

internet

heves megye

csány