Polgárőrség: gyakoriak az erdei, mezei, szántóföldi lopások

MTI   
  Megosztom
Polgárőrség: gyakoriak az erdei, mezei, szántóföldi lopások

Körülbelül 10 millió szolgálati órát teljesítenek a polgárőrök a közterületeken évente - közölte az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke a Magyar Nemzettel.

Túrós András viszonyításképpen jelezte, hogy a rendőrség évente 14 millió szolgálati órát lát el. A szövetségi elnök úgy vélekedett: ma az a polgárőrség feladata, hogy szinten tartsa a jó közbiztonságot. "Az aktív és folyamatos szolgálat fantasztikus eredményekhez vezet" - fogalmazott, kijelentve, hogy az utóbbi években minden településen kiegyensúlyozott a közbiztonság.

Túrós András ugyanakkor hozzátette, hogy a külterületekre még mindig kevesebb figyelem irányul: továbbra is gyakoriak az erdei, mezei, szántóföldi lopások. Ezért idén nagyobb hangsúlyt fektetnek ezekre a problémákra - jelentette ki.

Azt mondta, hogy az éves szinten egymilliárdos költségvetési támogatásuk sok mindenre elég, rengeteg kiadásra azonban kevés. Az OPSZ elnöke kiemelte, hogy nagy terhet jelent nekik a cégautóadó, amely 150 millió forintot vesz el a büdzséjükből.

Hatvanezer polgárőr szolgál nagyjából kétezer egyesületben - közölte. Ha lenne órabérük, az csupán száz forintot tenne ki, azonban teljesen önkéntes alapon, ingyen végzik a munkájukat. Túrós András arról is beszélt, hogy minden igyekezetük ellenére csak ezerötszáz fiatalt tudtak bevonni az utóbbi években. A polgárőrök átlagéletkora elég magas, sok közöttük a nyugdíjas.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

polgárőr

polgárőrség

közbiztonság

bűnözés

országos polgárőr szövetség

opsz

túrós andrás