Ingyen lakás Magyarországon? Mutatjuk, hogyan lehetséges!
Bár a pontos feltételek még nem ismertek, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy akár száz százalékban állami támogatásból, azaz ingyen is lakáshoz juthatnak a három gyermeket vállaló fiatal házasok, amennyiben kombinálják az újonnan bejelentett 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitelt a csokkal – derül ki az Otthon Centrum gyorselemzéséből. Használt lakás vásárlása esetén a kettőt összeadva ugyanis 10 + 2,2 millió forint vissza nem térítendő támogatásból gazdálkodhatnak, ami országszerte számos nagyvárosban önmagában elég lehet egy az előírt 60 négyzetméteresnél nagyobb ingatlan megvásárlására.
Bár a felhasználás pontos feltételei még nem ismertek, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a három gyermeket vállaló fiatal házasok újonnan bejelentett állami támogatása a csokkal kombinálva az ország számos nagyvárosában már önmagában elegendő arra, hogy teljesen állami támogatásból – azaz tulajdonképpen ingyen – juthassanak használt lakáshoz az érintettek – derül ki az Otthon Centrum gyorselemzéséből.
A vasárnap bejelentett gyermekvállalási támogatás egy legfeljebb 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel, amelyet júliustól számítva három évig áll lehet felvenniük az új gyermeket vállaló 18 és 40 év közötti nőknek. A törlesztést az első, a 2019. július 1-je után született gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor újból három évre felfüggesztik és a tőketartozás 30 százalékát is elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a kölcsön további részét teljes egészében elengedik, így akár vissza nem térítendő támogatássá is válhat ez a lehetőség. Az Otthon Centrum azt vizsgálta meg, hogy milyen lehetőségeik vannak a lakásvásárlásra azoknak a fiatal házaspároknak, akik három gyereket vállalnak, és az így rendelkezésre álló 10 millió forintot lakáscélra használnák fel.
„Három gyerek után az említett 10 millió forint mellé használt lakás vásárláshoz még 2,2 millió forint vissza nem térítendő csok támogatás is igénybe vehető, az így rendelkezésre álló 12,2 millió forint pedig számos nagyvárosban már önmagában elegendő egy a csok feltételei által előírt legalább 60 négyzetméteres használt lakás megvásárlására. Még akár úgy is, hogy nincs szükség egyéb kiegészítő finanszírozásra, hitelfelvételre. Azaz jelen állás szerint úgy tűnik, hogy előfordulhat, hogy a három gyereket vállaló családok akár 100 százalékban állami támogatásból juthatnak majd lakáshoz” – véli Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Mint mondta:
ekkora összegből a jelenlegi átlagos tranzakciós árak mellett Békéscsabán, Kaposváron, Miskolcon, Szolnokon, Dunaújvárosban és Nagykanizsán is bőven lehet legalább 60 négyzetméteres lakást vásárolni, de Egerben, Szegeden és Zalaegerszegen is nagyjából elég fedezetet jelent már önmagában ez az összeg.
„Elmondható, hogy a vidéki nagyvárosok és megyeszékhelyek zömében a jelenlegi átlagos vételárak legalább 70-90 százalékát teheti ki ez a vissza nem térítendő támogatás, amennyiben 60 négyzetméteres használt lakásról beszélünk, de még Budapesten is a kerületek jelentős részében legalább a vételár felét teszi ki már önmagában ez az összeg” – jegyzi meg Soóki-Tóth Gábor. „Azok a három gyereket vállaló fiatal házasok, akik ehhez az összeghez még néhány millió forint saját megtakarítást hozzá tudnak tenni, a jelenlegi árakon szinte minden nagyvárosban könnyedén lakást vásárolhatnak” – teszi hozzá.
Hol mekkora „ingyen” lakása lehet a háromgyerekeseknek a 12,2 millió forint állami támogatásból!* (nm) | ||
Város | Tégla | Panel |
Békéscsaba | 63,6 | 78,3 |
Dunaújváros | 66,7 | 65,0 |
Hódmezővásárhely | 66,1 | 88,3 |
Miskolc | 67,9 | 77,0 |
Nagykanizsa | 80,8 | 95,5 |
Salgótarján | 162,3 | 133,8 |
Szolnok | 60,7 | 65,3 |
*a három gyerekesek számára vissza nem térítendő támogatásnak számító 10 millió forintos szabad felhasználású kölcsönből + a használt lakás vásárlásra három gyerekeseknek járó 2,2 millió forint csok támogatásból. A csok előírása, hogy legalább 60 négyzetméteres lakást kell venni három gyerek esetén, a táblázat azokat a városokat tartalmazza, ahol legalább ekkora lakás kijön az összegből. Forrás: Otthon Centrum 2018-as tranzakciós adatok |
Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a vasárnap bejelentett, három gyermek születése esetén vissza nem térítendő támogatássá váló 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel felvételének pontos feltételei még nem ismertek. Illetve, hogy az új családtámogatások bizonyosan hatnak majd az ingatlanpiacra is, és befolyásolhatják az árakat. „A támogatások következtében az érintett kör - a több gyermeket tervező fiatal házasok és családosok – valószínűleg kivár júliusig, elhalasztja addig a vásárlást, ez valószínűleg tetten érhető lesz majd a következő hónapok ingatlanpiaci forgalmán. Ugyanakkor másik oldalról a kedvezményekben nem érintetteknek pont ezekben a hónapokban érdemes még lebonyolítaniuk a tervezett lakásvásárlást, ugyanis nyártól áremelkedés várható a támogatásoknak köszönhetően megjelenő pluszkereslet miatt” – összegzi Sóoki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)