Kiderült az igazság: ezért nem akarnak építkezni a magyar fiatalok

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült az igazság: ezért nem akarnak építkezni a magyar fiatalok

A fiatalok otthonhoz jutását segítő kormányzati erőfeszítések a 25-45 éves magyarok véleménye szerint egyértelműen növelik az építkezési kedvet, ám furcsa módon az érintetteknek ettől sem jön meg a kedve a munkához – derül ki a Berger Házak megbízásából készített kutatásból. A megkérdezettek 15 százaléka tervezi, hogy a következő öt évben házat épít.

A magyar fiatalok egyértelműen pozitívnak gondolják az új lakások építéséhez adott állami ösztönzőket – derül ki a Berger Házak és a Pulzus közös, a 25-45 éves magyar fiatalok körében végzett, ezer fős reprezentatív kutatásából. Különösen a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) örvend nagy népszerűségnek a körükben, hiszen a megkérdezettek közel fele szerint ez a kedvezmény növeli az építkezési kedvet, a szkeptikusok aránya pedig mindössze 5 százalék. A megkérdezettek közel egyharmada nem tulajdonít jelentőséget a CSOK-nak az építési kedv alakulásában.

A másik intézkedés, az áfakedvezmény meghosszabbítása, vegyes megítélés alá esik a fiatal felnőttek körében. Azzal a megkérdezettek egyetértenek, hogy a lépés növeli az építkezési kedvet, hiszen harmaduk szerint egyértelműen kedvező hatása van a döntésnek. Sokan, 20 százalék tart azonban attól, hogy túl rövid az idő ahhoz, hogy biztosan be lehessen fejezni az építkezést.

Mindent összevetve a kormányzati intézkedéscsomag inkább növeli a felmérésben résztvevők építkezési kedvét, hiszen 14 százalék nyilatkozott így. Ezzel szemben mindössze 5 százalékos azoknak a tábora, akiknek a csomag hatására elment a kedve az építkezéstől.

„Nyomós ok lehet minderre a túl szoros határidő, mert azok, akik tavaly novemberig nem rendelkeztek érvényes építési engedéllyel a jelenlegi kedvezményes, 5%-os lakásáfát már csak akkor vehetik igénybe, ha az építkezés teljes egésze befejeződik ez év végéig” - mondta Beregszászi Pál, a Berger Házak Zrt. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „egy most induló építkezés esetében erre a hagyományos technológiával már nincs esély. A készházas technológiával még nem késő építkezni, hiszen itt a teljes folyamat a tervezéssel és a banki ügyintézéssel együtt is 8-9 hónap alatt befejeződhet. Az utolsó pillanatban vannak tehát az építkezők, de a tét nem kicsi, hiszen egy átlagos ház építése során akár 5-8 millió forint is megspórolható.”

Örvendetes ugyanakkor, hogy azok, akik eltökéltek abban, hogy 5 éven belül elkezdik felhúzni az otthonukat, elkötelezettek a környezettudatos, modern technológiák iránt. Például annak ellenére, hogy Magyarországon az új lakások 15 százaléka készház, a válaszadók 25 százaléka ezt a módszert megbízhatóbbnak tartja a hagyományosnál. Ráadásul a válaszadók fele számára a fenntarthatóság és az energiahatékonyság az egyik legfontosabb szempont az építkezés tervezésekor.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csok

család

otthon

lakás

építkezés

ház

ingatlan