Felújítás Tatabányán: azbesztet tartalmazó födém nehezíti a munkálatokat
Energetikai korszerűsítés címszó alatt purhabbal akarják lefedni több tatabányai panelház kopó, foszló, azbesztet is tartalmazó lépcsőházi födémét. A szakmai szövetség fel van háborodva, mert a nagy nyomásos technológia szerintük nem ide való, és számos veszélyt rejt magában - írja az Index.
A portál szerint Tatabánya önkormányzata Dózsakert és Sárberek panel társasházainak alsó födémére energetikai korszerűsítésre írt ki pályázatot. Az ezzel kapcsolatos határozatban konkrét céget és technológiát ajánlottak, és belefoglalták, hogy a födém jelenleg cementkötésű szórt azbeszttel van szigetelve. Ezt követően a módosított verzióból a cég és az azbeszt feltüntetése is kimaradt. A cég által javasolt technológia viszont a szakmai szövetség szerint veszélyes, mert a levegőbe kerülő azbeszt hosszabb, 15-40 éves lappangási idő után a tömeges megbetegedéseket, vagy haláleseteket fog okozni.
Tatabányán 8-12 ezer lakót érint a probléma, miszerint a földszinti fogadórészében a födémet az azbeszt egyik legveszélyesebb fajtáját, kék azbesztet is tartalmazó anyaggal szigetelték. A megkopott szigetelés már nem látja el feladatát, viszont a veszélyes azbesztréteg leszedése bonyolult és drága. Az önkormányzat erre kínált egy megoldást: a fújt purhabos technológia olcsó lenne, valamint az azbesztréteg drága eltávolítására sem lenne szükség.
Ezzel szemben a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége szerint ez a megoldás nagyon veszélyes lenne. A szervezet attól tart, hogy a javítások során, a már rongálódott szigetelésből azbesztrostok kerülnének a levegőbe. Ez nem csak a lakosok de a munkát végzők életét is veszélyeztetné.
A portál megkereste a témával kapcsolatban a tatabányai önkormányzatot, számoltak-e a szakmai szervezet által vázolt lehetőségekkel a pályázat kiírásakor, és ha nem, akkor figyelembe veszik-e, kivizsgáltatják-e a szakmai szövetség véleményét.
A önkormányzat válaszában kifejtette: fontosnak tartják az energetikai korszerűsítést ezért idén egy újabb lehetőséget kínálnak arra, hogy a pályázó felújíthassa a kritikus területet. Az új pályázat során a felújító maga döntheti el milyen technológiát alkalmaz annak érdekében, hogy résmentesen zárja le az alagsori födémet.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)