Ebből vásárolnak a legtöbbet vidéken: lassan utolérik a fővárost

HelloVidék   
  Megosztom
Ebből vásárolnak a legtöbbet vidéken: lassan utolérik a fővárost

Azt gondolnánk, hogy az ország legnagyobb városában értékesítik a legtöbb kádat, zuhanykabint, mosdót, csaptelepet. Azonban ez közel sincs így. Azt is hihetnénk, hogy egy alig 25 000 lakosú kisváros semmilyen tekintetben nem rúg labdába a százezres megyeszékhelyekkel, pláne a milliós Budapesttel szemben.

Pedig a RAVAK országos szaniter eladási statisztikáit böngészve olyan különös összefüggésekre bukkanhatunk, melyek fenekestül forgatják fel a racionalitás talaján fogant előfeltevéseinket.

Igazán felnőtté akkor válik az ember, ha túl van az első fürdőszoba-felújításán, és egy párkapcsolat is akkor mondható stabilnak, ha az említett feladatot sikerül anélkül teljesíteni, hogy kenyértörésre vinnék a dolgot. A komoly kihívás ellenére egyre több bátor, vállalkozó szellemű honfitársunk van, hiszen az eladási statisztikák egyöntetű emelkedést mutatnak. Azonban az ördög – mint mindig – most is a részletekben rejlik.

Kád, kabin, ilyesmi

Odáig rendben van, hogy kádból és zuhanykabinból is Budapesten talál a legtöbb gazdára. De a főváros már itt sem hozza azt a formát, amit mérete és vásárlóereje alapján feltételeznénk. Az ország lakosságának közel 20%-a él itt, akik az összes kádvásárlás 12%-át bonyolítják éves szinten. Ugyanez az arány zuhanykabinok esetén még alacsonyabb, mindössze 10%. Debrecen mindkét listán a 2. helyet hozza 9 és 7%-kal. Érdekes, hogy a bronzérmet olyan nyugat-magyarországi megyeszékhelyek érdemelték ki, mint Győr (kád, 8%) és Székesfehérvár (kabin, 5%), akik lélekszám tekintetében a 6., illetve a 9. helyen állnak országos összehasonlításban.

Itt érdemes kitekintenünk az országos összesített eladási adatokra is, mert választ kaphatunk egy – szinte – mindenkit foglalkoztató kérdésre, a kád vs. zuhanykabin párharc pillanatnyi állására. Nos, a számok elég egyértelműek, zuhanykabinból országos szinten megközelítőleg kétszer akkora mennyiséget értékesítenek, mint kádból.

Mossuk kezeinket

A számok akkor kezdenek igazán érdekessé válni, ha a nagypályás fürdőeszközök ligájából kissé lejjebb ereszkedve a mosdók és csaptelepek számait vesszük górcső alá. Mindkét termék esetében az ország második legnagyobb városa, Debrecen vezeti a toplistát. Összességében is elmondható, hogy Debrecen igazi szaniter-city, hiszen minden összehasonlításban az első vagy második helyet szerezte meg. Az összes eladott csaptelep 8, a mosdók 9%-a itt talál gazdára (az összehasonlítás kedvéért: Debrecen lakossága a KSH 2018-as adatai alapján 202 214 fő, szemben Budapest 1 749 734 lakosával). Igazán érdekes számokra viszont akkor bukkanunk, ha a dobogó alsóbb fokait böngésszük. Csaptelep eladások tekintetében a maga 6%-os részesedésével még Nyíregyháza is megelőzi a 3. helyre 5%-kal befutó fővárost.

Igazán azonban a mosdók eladási adatait böngészve támad az az érzésünk, hogy itt van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Debrecen után második helyre ugyanis az alig 25 000 lakosú Siófok futott be 6%-os részesedéssel. Budapest csak a Balaton-parti város után következik 5%-kal. Írd és mondd, Siófokon tavaly 20%-kal több mosdót adtak el a márka választékából, mint a fővárosban. Innentől kezdve jöhetnek a konteó elméletek, vajon miért a siófokiak fordítják a legnagyobb figyelmet arra, hogy új mosdókagylóba mossák kezeiket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fürdőszoba

debrecen

vidék

fürdőszoba

mosdó