Vidéken is felrobbantak az albérletárak: majdnem annyi egy szoba, mint Budapesten

HelloVidék   
  Megosztom
Vidéken is felrobbantak az albérletárak: majdnem annyi egy szoba, mint Budapesten

Ahogy arra számítani lehetett, a ponthatárok kihirdetése felélénkítette az albérletek piacát. A kínálat közel 30 százalékkal nőtt. Budapesten egy kiadó szoba átlagos bérleti díja 65 ezer forint. Ugyanez Debrecenben, Miskolcon és Pécsen egyaránt 35 ezer forint, Győrben és Szegeden pedig 45 ezret kérnek a szobákért. Augusztus végén a kollégiumi férőhelyek elosztása után újabb keresleti hullám várható a bérlők részéről.

Megjött az első mérleg az albérletpiacról a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után, amelyből látszik, hogy jelentősen élénkült a kiadó lakások piaca - derül ki az ingatlan.com legfrissebb körképéből. A ponthatárok július 24-i kihirdetése utáni 10 napban a magánszemélyek 28 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint az azt megelőző 10 napban.

Sokan készülnek erre

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: “Az utóbbi években mindig ez a forgatókönyv, közel 30 százalékos kínálatbővülést eredményez a ponthatárok kihirdetése. Sok lakástulajdonos direkt ebben az időszakban lép piacra”.

A szakember hozzátette: a piac élénkülése, a felpörgő kereslet idáig nem járt együtt a bérleti díjak emelkedésével, részben a kínálatbővülés miatt. Amúgy pedig az fővárosban és az egyetemvárosokban a hosszú távú kiadásnál stabilizálódás látszik a bérleti díjakban.

Mennyiért adnak egy szobát?

Az ingatlan.com elemzése szerint a ponthatárok kihirdetése utáni egy hétben a kiadó lakások átlagos bérleti díja a fővárosban 160 ezer forint volt, ez megegyezik az 1-2 héttel korábbi szinttel és a többi egyetemvárosban is stabilak maradtak az árak.

A portál megvizsgálta azt is, hogy az egyetemvárosokban mennyiért adnak ki egy szobát, mivel a diákok ebben az időszakban a legolcsóbb ajánlatokat keresik a kínálatban. Budapesten 65 ezer forint egy kiadó szoba havi átlagára. Debrecenben, Pécsen és Miskolcon egyaránt 35 ezer forintot kérnek a szobákért. Szegeden és Győrben drágábban lehet szobát bérelni, mindkét városban 45 ezer forintot kell adni értük.

Jön még egy hullám

Az ingatlan.com szakértője azt is elmondta, hogy az albérletpiacon lesz még egy élénkülés várhatóan augusztus utolsó 1-2 hetében, amikor kiosztották a kollégiumi férőhelyeket. A kimaradó diákoknak ugyanis albérlet útján kell megoldani a lakhatásukat.

Balogh László szerint az albérletpiac és a bérleti díjak alakulása szempontjából a jövőben lényeges kérdés lehet, hogy a rövid távú lakáskiadás, azaz lakáshotelekre vonatkozó szabályok területén egy esetleges szigorítás milyen hatással lesz a kínálatra és a keresletre.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lakás

albérlet

drágulás

szoba

kiadás

kiadó

megyeszékhely

bérlet

ingatlan

otthon

egyetemváros