Kemény fagyok jönnek: súlyos károkat okozhat otthonodban a hideg!

HelloVidék   
  Megosztom
Kemény fagyok jönnek: súlyos károkat okozhat otthonodban a hideg!

A fagyos időjárásra idén is érdemes felkészülni, megelőzve a káreseteket, amelyek bizony súlyos tízezreket jelentenek – háztartásonként. A vízmérőelfagyások miatt fellépő nem várt kiadások azonban némi odafigyeléssel és egyszerű lépésekkel elkerülhetők.

Kemény telek alkalmával jelentős és visszatérő probléma a házi vízmérők elfagyása. Az elmúlt években több mint hatezer esetet regisztrált a DRV Zrt. a működési területén, emiatt mintegy egymillió liter víz folyt el feleslegesen. A vízmérő rendszeres ellenőrzése és a házi ivóvízhálózat karbantartása alapvetően a felhasználók jogszabályban rögzített feladata, így a fagyás miatt megrongálódott vízmérők javításának, pótlásának, az új mérők hitelesítésének, valamint az elfolyt víznek a költsége mind a felhasználókat terheli. Ez pedig súlyos tízezrekbe kerül a háztartásoknak.

Hogyan készüljünk fel?

A vízmérőelfagyások leggyakrabban a nem megfelelő felkészültség, illetve a szakszerűség hiánya miatt következnek be. Ha az épületben nem, alig vagy akadozva folyik víz a csapból, az már intő jel lehet. Kellő figyelemmel azonban jelentős anyagi károkat előzhetünk meg, például a vízmérőakna belső felületének megfelelő szigetelésével. Fontos, hogy a szigetelőanyag nedvesség hatására ne veszítsen szigetelőképességéből. Ilyen célra alkalmas például a hungarocell. Szigetelés az akna mennyezetére és az oldalfalakra is javasolt, az aljzat azonban szabadon hagyható.

Érdemes ellenőrizni, hogy a lebúvónyílást záró aknafedlap megfelelően illeszkedik-e. Fontos, hogy ne legyenek hézagok, amelyeken keresztül a kinti hideg levegő az aknába juthat. Az aknafedlapot szintén javasolt hőszigetelő anyaggal ellátni.

Mi a teendő a nyaralók/télen nem használt épületek esetében?

A télen nem lakott épületeknél a legbiztosabb módszer a teljes víztelenítés, ezt a házi vezetékhálózaton lévő víztelenítő szerelvények segítségével lehet elvégezni. Emellett javasolt elzárni a közterület felé eső csapot is. Ahhoz, hogy a hibákat észrevegyük, és még időben lépni tudjunk, fontos, hogy a télen nem használt ingatlanokat is rendszeres ellenőrizzük.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

otthon

ingatlan

tél

vízmérő

fagy

időjárás