Bezárták az iskolát: 180 gyerek fertőződhetett meg calicivírussal

HelloVidék   
  Megosztom
Bezárták az iskolát: 180 gyerek fertőződhetett meg calicivírussal

180 gyereknél jelentkeztek hányással, hasmenéssel járó tünetek a nyíregyházi iskolában, amelyek az intézmény vezetője szerint calicivírus-fertőzésre utalnak. A további fertőzések elkerülése miatt pénteken és hétfőn nem lesz tanítás - írja a szabolcsihir.hu.

A lap információi szerint mintegy 180 gyereknél jelentkeztek hányással, hasmenéssel járó tünetek a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában, ezért pénteken és hétfőn nem lesz tanítás az intézményben.

A hét elejétől kezdve minden nap egyre több volt a hiányzó, ezért döntöttek a szünet mellett. Az iskola felvette a kapcsolatot a népegészségügyi szolgálattal és megtették a szükséges óvintézkedéseket a fertőzés terjedése ellen.

Baloghné Németh Szilvia az intézmény vezetője azt mondta, hogy a tünetek calicivírus-fertőzésre utalnak.
A portál szerint amellett, hogy sokan megbetegedtek, többen azért nem mentek csütörtökön iskolába, mert szüleik szerették volna elkerülni, hogy megfertőződjenek.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

calici

fertőzés

járvány

iskola

gyerek