Koronavírus: két gyanús esetet vizsgálnak Gyulán

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: két gyanús esetet vizsgálnak Gyulán

Még várnak a laboratóriumi vizsgálatok eredményére. Eddig nem kezeltek olyan beteget a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagintézményének fertőzőosztályán, akinél igazolódott volna a fertőzés.

A gyulai kórházban két esetnél várnak a laboratóriumi vizsgálatok eredményére, amelyek kimutatják, koronavírus fertőzésről van-e szó vagy sem, értesült a Gyulai Hírlap. A lap tudomása szerint eddig nem kezeltek olyan beteget a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagintézményének fertőzőosztályán, akinél igazolódott volna a fertőzés.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint akkor beszélhetünk koronavírus-gyanúról, ha:

  • a betegnél 38 fokosnál magasabb láz, köhögés, nehézlégzés és tüdőgyulladás jelentkezik,
  • koronavírus-fertőzéssel érintett területen járt,
  • vagy kapcsolatba került olyan személlyel, aki megerősítetten vagy valószínűsítetten új koronavírussal fertőzött.

A gyanús eseteket Békés megyében a laboratóriumi vizsgálatok eredményének megérkeztéig a gyulai tagkórház fertőzőosztályán elkülönítve kezelik. Ha a vizsgálatok alapján valakiről beigazolódna, hogy fertőzött, a szabály szerint budapesti Szent László kórház infektológiai osztályára szállítják.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

járvány

fertőzés

koronavírus-gyanú

vizsgálat