Lecsapott a rendőrség az álhírterjesztőkre: döbbenet, miket állítottak

MTI   
  Megosztom
Lecsapott a rendőrség az álhírterjesztőkre: döbbenet, miket állítottak

Egy 28 éves magyargéci és egy 23 éves pusztaberki lakos ügyében nyomoztak, az iratokat végül vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Két férfi ellen is nyomoztak a járvánnyal kapcsolatos álhír terjesztése miatt Nógrád megyében - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. Dankóné Nagy Éva közölte: a

az új koronavírussal kapcsolatban március 12-én egy 28 éves magyargéci lakos az egyik legnagyobb közösségi oldalon. A fotón a gyanúsított maszkban szerepel és a címmel arra utalt, hogy koronavírussal fertőzött. A szécsényi rendőrkapitányságon rémhírterjesztés miatt hallgatták ki a férfit, aki beismerő vallomást tett.

Egy 23 éves pusztaberki lakos ellen pedig közveszéllyel fenyegetés miatt folytatott büntetőeljárást a főkapitányság bűnügyi osztálya.

valamint azt, hogy egy ott lakót a fertőzés miatt a balassagyarmati kórházban kezelnek, a környezetében lévők nyolcvan százaléka pedig megfertőződött.

A férfit őrizetbe vették. Az iratokat mindkét ügyben vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

álhír

álhírterjesztés

rendőrség