Babára várva a karantén alatt: a szakember válaszolt

HelloVidék   
  Megosztom
Babára várva a karantén alatt: a szakember válaszolt

Hogy pontosan hány magyar pár van ma Magyarországon, amelyik termékenységi problémákkal küzd, nem lehet tudni, de bizonyos statisztikák szerint nagyjából háromszázezren lehetnek. Sokan vannak, akik akár most, tavasszal szerettek volna orvoshoz fordulni a problémájukkal, azonban a koronavírus közbeszólt: a járvány miatt felfüggesztették minden halasztható vizsgálat elvégzését. Csüggedni azonban nem érdemes, a karantén ideje alatt is folynak a konzultációk - írja a Pénzcentrum. A portál Dr. Tűű László endokrinológussal kérdezte arról, hogy jelenleg hogyan folynak a vizsgálatok, milyen lehetőségei vannak a kisbabára vágyó pároknak.

Dr. Tűű László, az Endocare Endokrinológiai Központ vezetője a Pénzcentrumnak adott interjújában elmondta, hogy jelen pillanatban nagyjából minden ötödik pár küzd valamilyen termékenységi zavarral. Lehet, hogy többen is vannak, de a 20 százalékukról tudnak biztosan. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi lombik kezelésre van szükség, hanem azt, hogy ennyi párral kellene orvosilag foglalkozni.

Mivel most a vizsgálatok szünetelnek, azok, akik most szerettek volna szakemberhez fordulni, később kezdhetik el a kezeléseket is. Ugyanis egy mesterséges megtermékenyítést rengeteg vizsgálat előz meg, laborok, képalkotó diagnosztikai vizsgálat, ezek pedig hónapok alatt készülnek el. Vagyis a mesterséges megtermékenyítés is azoknál a pároknál fog először elindulni, akik már ezen a procedúrán túl vannak.

Az orvos szerint a termékenységi központokban a beavatkozás megterhelő, költséges, hosszadalmas, nagyon limitált a kapacitás, bár ez mostanában javul. De az lenne a cél, hogy valóban csak az jusson oda, akinek erre szüksége van. Akinek a termékenységét helyre lehet állítani, és képes a természetes fogantatásra, az ne kerüljön okvetlenül valamelyik termékenységi központba valamilyen mesterséges beavatkozásra.

Eddig az volt a baj, hogy nem igazán keresték az okát annak, ha valami zavar támadt a női szervezetben. Egy cikluszavart, egy fájdalmas menstruációt, egy összevissza vagy kimaradó ciklus okát nem igazán kísérelték meg kideríteni, hanem tünetileg kezelték és a probléma, akkor jelentkezett újra, amikor valaki gyereket szeretne

- fogalmazott a szakember a Pénzcentrumnak adott válaszában. A portál arról is megkérdezte a szakembert, hogy mit tehetünk karantén idején és milyen lehetőségei vannak annak, aki a jelenlegi helyzetben éppen kivizsgálásra vár.

A teljes cikk a Pénzcentrum oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

pénzcentrum

termékenység

baba

család

babavárás