Ritka jövevények láttak napvilágot Szegeden: ők lehetnek a látogatók új kedvencei

MTI   
  Megosztom
Ritka jövevények láttak napvilágot Szegeden: ők lehetnek a látogatók új kedvencei

Rendkívül ritkának számító, csupaszpofájú tamarinok születtek a Szegedi Vadasparkban. A hathetes ikerpárt már a látogatók is megfigyelhetik. A csupaszpofájú tamarin a vadaspark egyik legnagyobb kuriózuma, a faj Magyarországon csak Szegeden látható. A két csupaszpofájú tamarin március 30-án született.

Csupaszpofájú tamarinok születtek a Szegedi Vadasparkban, a hathetes ikerpárt a látogatók is megfigyelhetik, amint apjukba kapaszkodnak. Spike és Marilia, egy angliai és egy holland állatkertből érkezett szülőpár már gyakorlottnak számít. A fajmentő tenyészprogram (EEP) sikeréhez második évben járulnak hozzá, eddig rendben fel is nevelték utódaikat.

Az oroszlánmajmokhoz hasonlóan a csupaszpofájú tamarinokat is csak a brazíliai természetvédelmi hatóság engedélyével tarthatják az állatkertek, így a Szegedi Vadaspark is. Az engedély elnyerésében a megfelelő tartóhely bemutatása mellett a karmosmajmok tartásában szerzett, immár három évtizednyi tapasztalat is segítette az állatkertet.

A két csupaszpofájú tamarin március 30-án született, az első napok után már legtöbbet apjukba kapaszkodva láthatók. A karmosmajmoknál ugyanis a hímek és idősebb testvérek hordozzák legtöbbet a kölyköket. Közösen óvják, védik a kicsiket, az anyjuk elsősorban etetésre veszi őket magához. Ennek oka az, hogy bár a karmosmajmok kis méretűek, a testtömegükhöz képest a kölykeik elég nagyok, így szükséges a családtagok segítsége, főleg az erőteljesebb hímeké.

A többi karmosmajomhoz hasonlóan a 430-480 grammos tömegű, 20-28 centi testhosszú csupaszpofájú tamarin is főleg az esőerdők lombkoronájában él, kisebb csapatokban, amelyeket egy domináns nőstény vezet. Csapat többi tagja alárendelt, nem szaporodó nőstényekből, hímekből és utódaikból áll. E majmok egyre kevesebb példánya él Brazília fogyatkozó esőerdeiben, a Rio Negro és az Amazonas mentén, ezért veszélyeztetett fajnak számít. A latin nevének megfelelően kétszínű, elől fehér, hátul barnás szőrű karmosmajom elsősorban pókokkal és rovarokkal, gyümölcsökkel és a fák nedvével táplálkozik. Ez utóbbi takarmány kiváltására Szegeden kísérleteztek ki egy keveréket, amely rizslisztet, tejport és különféle tápszereket tartalmaz.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

tamarin

szeged

szegedi vadaspark

állatkert

állatok

vadaspark