Lecsaptak a rendőrök a netes csalókra: hihetetlen, milyen állatot találtak az egyik lakásában

A gyanú szerint az elkövetők különböző internetes csalásokat követtek el országszerte: a sértettek kisebb-nagyobb összegű előleget utaltak nekik, ők viszont a tranzakció után elérhetetlenné váltak.
Bűnszervezetben működő internetes csalókra csaptak le a rendőrök Heves megyében, a kilenc gyanúsított egyike egy őzgidát tartott háziállatként lakásában - közölte a megyei rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján. A közleményben azt írták, hogy a gyanú szerint az elkövetők különböző internetes csalásokat követtek el országszerte: a sértettek
kisebb-nagyobb összegű előleget utaltak nekik, ők viszont a tranzakció után elérhetetlenné váltak.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei mintegy 90 rendőr részvételével összehangolt akciót tartott kedden Mezőszemerén, Szihalmon és Ózdon bűnszervezetben elkövetett csalás, pénzmosás és lopás gyanúja miatt - tudatták.
Ismertették: a kilenc helyszínen végrehajtott kutatáson három nagyobb értékű terepjárót, műszaki cikkeket, arany ékszereket és készpénzt foglaltak le.
Az egyik lakásban talált őzgidát átadták a Tisza-tavi Ökocentrum munkatársainak.
A rendőrök kilenc férfit gyanúsítottként állítottak elő a rendőrkapitányságra, közülük egy 40 éves ózdi és öt mezőszemerei férfit őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet az Egri Járásbíróság csütörtökön elrendelt. Hárman szabadlábon védekezhetnek.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)