Hihetetlen: így lopott százezreket a vidéki város boltjából két fiatal

A 16 éves lány és a 23 éves fiú rövid időn belül vonatra szálltak, hogy Keszthelyre utazzanak. A Balaton-parti állomáson már a keszthelyi rendőrök vártak rájuk, akik megtalálták náluk az ellopott pénz jelentős részét.
Több százezer forintot lopott el egy üzlet kasszájából két fiatal, aki vonaton távozott Zalaegerszegről, de leszálláskor elfogták őket - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. Egy zalaegerszegi üzlet eladója szombat délben tett bejelentést a rendőrségre, hogy két fiatal meglopta.
Egy 16 éves lány a boltba betérve elterelte az eladó figyelmét, miközben 23 éves férfitársa ellopta a kasszában lévő több százezer forintot.
A fiatalok rövid időn belül vonatra szálltak, hogy Keszthelyre utazzanak.
A Balaton-parti állomáson már a keszthelyi rendőrök vártak rájuk, akik megtalálták a két fiatalnál az ellopott pénz jelentős részét.
A kihallgatáson csak az egyik gyanúsított tett beismerő vallomást.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)