Egyre népszerűbb a program: több mint hatszáz település nyert milliókat

MTI   
  Megosztom
Egyre népszerűbb a program: több mint hatszáz település nyert milliókat

Több mint hatszáz település nyert pénzt közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu program keretében. A kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak ott működő egyházközségei, közösségi tér kialakítására, fejlesztésére pályázhatott legfeljebb 30 millió forintig, valamint közösségszervező egyéves foglalkoztatására, maximum hárommillió forintig.

Több mint hatszáz település nyert tízmilliárd forintot közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu program keretében. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte: a pályázatok kedvezményezettjei a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak ott működő egyházközségei. Mindkét célcsoport közösségi tér kialakítására, fejlesztésére pályázhatott legfeljebb 30 millió forintig, valamint közösségszervező egyéves foglalkoztatására, maximum hárommillió forintig.

Gyopáros Alpár azt mondta: a közösségi szolgáltatás az önkormányzatok alapfeladata lenne. A kormány ehhez a tevékenységhez is jelentős forrásokat biztosított a kistelepülési önkormányzatoknak. A pályázattal pedig az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztéshez járulnak hozzá. Gyopáros Alpár közölte: Magyarországot és az egész világot pap- és lelkészhiány sújtja, így nem ritka, hogy egy vidéki plébános, lelkész három-négy, vagy akár hat-hét településen is szolgál, és emiatt nem marad ideje a "közösségszervezés hagyományos feladatára".

Tájékoztatása szerint a pályázatnak köszönhetően foglalkoztatandó közösségszervező a világi feladatok ellátásában tudja segíteni, tehermentesíteni a helyi papokat, lelkészeket. Gyopáros Alpár kitért a települések üresen maradt plébániaépületei felújításának fontosságára is, hogy azokat az egyházközségek használhassák, és nyitottá tehessék a világi közösségnek is.
A kormány azon dolgozik, hogy falvakban és kistelepüléseken élő emberek életminősége ugyanolyan legyen, mint a városokban, nagyvárosokban, vagy akár a fővárosban élőké, ezért indult el a Magyar falu program. A program mostani 600 kedvezményezettjével együtt idén már hat pályázaton hirdettek nyerteseket, számuk meghaladja a kétezret - jelezte, hozzátéve, hogy a következő hetekben újabb pályázatok eredményeit ismertetik, és újakat is meghirdetnek.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

magyar falu

magyar falu program

gyopáros alpár