Mi történik ebben a megyében? Poloskák és darazsak tömegei keserítik a helyiek életét

A meleg, száraz időjárás kifejezetten kedvez a darazsaknak, fokozódik az aktivitásuk és a szaporodásuk is. A házak, lakások környékén ráadásul nagyobb számban megjelentek a márványpoloskák is.
A darázshelyzet most kezd fokozódni, a poloskák azonban már a „spájzban” vannak Békés megyében, írja a beol.hu. A lapnak nyilatkozott egy rovar- és rágcsálóirtással is foglalkozó cég vezetője, aki elmondta: az utóbbi két hétben egy viszonylag csendesebb időszakot követően kifejezetten sokan keresték őket darazsak miatt. Többek között két olyan helyre is hívták őket, ahol beszakadt az épület mennyezete egy-egy darázsfészek miatt. A szakember kiemelte,
ha egy-egy ház mennyezetén elszíneződő sárgás foltok jelentkeznek, és az épület közelében számottevő a darazsak mozgása, érdemes segítséget kérni, mert jó eséllyel a plafon szerkezetében megtelepedtek a fullánkos rovarok.
A meleg, száraz időjárás kifejezetten kedvez nekik, fokozódik az aktivitásuk és a szaporodásuk is. A helyzet most kezdett el eszkalálódni. Ha darázsbumm nincs is, a poloskabumm már tényleg beköszöntött:
a házak, lakások környékén megjelentek nagyobb számban a márványpoloskák.
Leginkább a lárvájukkal, a nimfával találkozni, ami a kifejlett egyedtől eltérően fekete színű, és csak több vedlés után válik barnává. Ha szétnyomjuk őket, akkor viszont ugyanazt a kellemetlen szagot árasztják, amit megszokhattunk. Ez az egyik ismertetőjelük. Főként nyírfákat és akácfákat szálltak meg a lakott területen, de díszcserjéken, bokrokon, cserepes virágokon ugyancsak ott vannak, sőt, panelházak erkélyeire kirakott muskátlikon és petúniákon is észlelték már a jelenlétüket, magyarázta a szakember.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)