Itt a lista: ezeken a balatoni településeken fordul elő a legtöbb lopás, rablás, kocsifeltörés

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a lista: ezeken a balatoni településeken fordul elő a legtöbb lopás, rablás, kocsifeltörés

A Balaton legbűnösebb városa a déli partról került ki, ám a második helyezett a nyugati, míg a harmadik a tó északi partján terül el a Pénzcentrum összesítése alapján.

A Pénzcentrum 60 nap bűnügyi statisztikai adatait elemezve utánajárt, hogy 5 különböző, tulajdon elleni bűncselekmény számai alapján mely Balaton-parti településen történt a legtöbb jogsértés.

Tulajdon elleni szabálysértést az általunk vizsgált időszakban összesen 93-at rögzített a Digitális Térképészeti Rendszer Bűnügyi térképe a Balaton közvetlen partján fekvő településeken. A legtöbbet, szám szerint 40-et Siófokon, a második legtöbbet Keszthelyen, szám szerint 10-et, míg a harmadik legtöbbet Balatonfürdeden, összesen 7-et.

A legdurvább, tettlegességig fajuló tulajdon elleni bűncselekményt, vagyis rablást szerencsére "mindössze" 6-ot regisztráltak a Pénzcentrum által vizsgált időszakban a Balaton-parti településeken. A legtöbbet, 3-at Balatonszárszón, második legtöbbet Siófokon (2), illetve 1-et Balatonfüreden.

Siófokon regisztrálták május 8. - július 7. között a legtöbb gépkocsi feltörést, összesen 8-at. Ezen felül összesen még három Balaton-menti településen törtek fel kocsikat, kettőt Balatonfűzfőn (egyetlen napon), egyet-egyet pedig Balatonfőkajáron, illetve Fonyódon. Gépkocsilopás ugyanakkor csupán egyetlen Balaton-parti településen történt, ez pedig Keszthely volt. Így az eddig bűncselekmények közül a legkevésbé attól kell tartania az embernek, hogy ellopják az autóját.

A teljes cikket és a "legbűnösebb" Balaton-parti települések listáját a Pénzcentrum oldalán lehet elolvasni.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

biztonság

közbiztonság

balaton

bűnözés

rendőrség

statisztika