Ismét felhőszakadás és zivatarok tombolhatnak az országban: ezeken a megyéken söpörnek végig
![Ismét felhőszakadás és zivatarok tombolhatnak az országban: ezeken a megyéken söpörnek végig Ismét felhőszakadás és zivatarok tombolhatnak az országban: ezeken a megyéken söpörnek végig](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/08/1597217042-duVz7FsmS_md.jpg)
A nap első felében Dunántúl délnyugati felén még számíthatunk elszórtan zivatarok kialakulására, egy-egy helyen felhőszakadás, jégeső, illetve 60-70 km/h feletti szél esetleg még kialakulhat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az ország nagyobb részén többnyire gyengén felhős, napos idő lesz. A délnyugati harmadban azonban a nap első felében még erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporeső, zivatar is kialakulhat, majd délutántól északkelet felől ott is egyre többfelé csökken a csapadékhajlam, estére pedig kiderül az ég.
A nap első felében Dunántúl délnyugati felén még számíthatunk elszórtan zivatarok kialakulására, egy-egy helyen felhőszakadás, jégeső, illetve 60-70 km/h feletti szél esetleg még kialakulhat.
Főként keleten megélénkül az északi, északkeleti szél, zivatarok környezetében azonban erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére általában 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Zivatar veszélye miatt figyelmeztető előrejelzést adtak ki: Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére. Hőség miatt: Békés és Csongrád-Csanád megyére. Felhőszakadásra pedig Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében számíthatunk.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)