Ingyen tanszercsomagokat kapnak a diákok a vidéki városban: így juthatnak az eszközökhöz

MTI   
  Megosztom
Ingyen tanszercsomagokat kapnak a diákok a vidéki városban: így juthatnak az eszközökhöz

A debreceni karitatív testülettől idén háromszáz rászoruló diák kap személyre szabott tanszercsomagot a napokban. Az átlagosan ötezer forint értékű csomagokba, a radírtól a tornacipőig olyan tárgyak kerülhettek, amelyekre valóban szükségük volt a diákoknak.

Háromszáz rászoruló debreceni diák kap személyre szabott tanszercsomagot a napokban a helyi karitatív testülettől. Széles Diána, a szervezet társelnöke, a város alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a karitatív testület megalakulása óta, ötödik éve minden ősszel tanszercsomagokkal segítik a rászoruló családokat, gyerekeket.

A gyűjtésben az idén 160 önkéntes segítette a munkájukat, de az összegyűjtött adományok mellett a koronavírus-járvány kitörésekor létrehozott városi segélyalapból is támogatták 800 ezer forinttal az akciót

- fűzte hozzá.

Széles Diána elmondta azt is, hogy minden támogatott gyerekkel, illetve szüleikkel előzetesen telefonon egyeztettek, így valóban olyan tárgyak kerülhettek az átlagosan ötezer forint értékű csomagokba, a radírtól a tornacipőig, amelyekre valóban szükségük volt a diákoknak.

Pósán László országgyűlés képviselő a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: soha Magyarországon még nem volt olyan, mint most, hogy a közoktatásban minden diák ingyen tankönyvet kap. A képviselő a széleskörű kormányzati gyermek- és családtámogatási rendszerből kiemelte a négygyermekes édesanyák örökös személyi jövedelemadó-mentességét, amelynek eredményeként 9 milliárd forint marad a családoknál. Mindezeket a támogatásokat jól kiegészítik a helyi kezdeményezések, amelynek Debrecenben nagy hagyományai vannak. Erős családok nélkül nincs erős Magyarország és nincs erős Debrecen - mondta.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

tanszer

tanszercsomag

debrecen

rászoruló

gyerekek