Még mindig keresik a hidegvérű gyilkost: ötmillió jár annak, aki segít kézre keríteni
A gyanús körülmények között eltűnt férfi csaknem 17 hónapja elérhetetlen, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A rendőrség emberölés gyanújával nyomoz.
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Pest megyei rendőrfőkapitány egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért - közölte a police.hu pénteken. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint gyömrői műhelyéből az akkor 50 éves tulajdonos 2019. május 10-én délután Répa nevű magyar vizslájával, fekete, Hammer H1 típusú gépkocsijával ismeretlen helyre távozott. A jármű ismeretlen körülmények között 2019. május 12-ére virradó éjjel visszakerült a férfi maglódi házának udvarára, a kutyáját pedig Szlovákiában találták meg.
A férfi csaknem 17 hónapja elérhetetlen, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen.
A férfiről és autójáról képet is közzétettek a rendőrség honlapján. A férfi gyanús eltűnése óta emberölés gyanúja miatt nyomoznak a Pest megyei életvédelmi rendőrök, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A nyomravezetői díj annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ember kilétével kapcsolatban olyan konkrét adattal vagy információval szolgál, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti.
A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.
A rendőrség azt kéri, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán vagy a 112 központi segélyhívó számon.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)