Akciófilmbe illő fegyveres rablás a vidéki városban: még lőtt is az üzletben a tettes

HelloVidék   
  Megosztom
Akciófilmbe illő fegyveres rablás a vidéki városban: még lőtt is az üzletben a tettes

Az ott lévőket felszólította, hogy menjenek az eladótérbe és feküdjenek a földre, a vezetőtől pedig a széf kinyitását kérte. Mindeközben a nála lévő eszközzel (valószínűleg gázpisztollyal) egy lövést adott le.

Fegyveres rablás történt január 25-én, hétfő reggel Székesfehérváron, számol be a Police.hu. Mint írják, a Zámolyi úton lévő autóalkatrész-szaküzlet parkolójában egy maszkot viselő férfi egy járművéből éppen kiszálló férfihez lépett, akihez a gyanú szerint gázpisztolyt tartott, és az üzletbe kísért.

Az egyik alkalmazott több ezer forintot adott át az elkövetőnek, aki ezt követően a sértettet az autójába kényszerítette, hogy azzal távozzanak. Néhány perc elteltével a sofőrt megállásra szólította fel, majd kiszállt a kocsiból és gyalogosan elmenekült. A bűncselekmény során senki nem sérült meg.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított eljárást. A rendőrök két férfit állítottak elő, akik elszámoltatása jelenleg is tart. A nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, és a szükséges bizonyítékok beszerzése érdekében adatokat, információkat gyűjtenek, tanúkat hallgatnak ki.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rablás

fegyveres rablás

székesfehérvár

rendőrség