Szörnyű tragédiához érkeztek a tűzoltók: bent égett a lakásban az áldozat

Kedd este negyed nyolckor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Belsősárdon egy ideje nem láttak egy embert, a bejelentőnek az épület elé kihelyezett érintetlen ételhordó szúrt szemet.
Hat lenti tűzoltó egy járművel sietett a helyszínre, akik a százötven négyzetméteres családi házban egy korábbi tűz nyomait észlelték, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.
A hálószoba sarkában összesen öt négyzetméteren egy hősugárzó, egy szekrény, ruhák és szemét égett. A házban egy elhunyt személyt találtak, nem zárható ki, hogy a tűz oltása közben szenvedett halálos füstmérgezést. A házban egy kutya és egy macska is volt. Az állatok a tűzesetet túlélték, állatvédőkhöz kerültek.
A katasztrófavédelem a tűz pontos keletkezési idejét, helyét és okát vizsgálja.
Csak akkor próbáljuk meg eloltani az otthonunkban keletkezett tüzet, ha azt testi épségünk kockáztatása nélkül meg tudjuk tenni. Ha nagyobb a tűz, meneküljünk ki az épületből és hívjuk a tűzoltókat a 112-es segélyhívó számon.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)