Szörnyű tragédiák advent első vasárnapján: több helyen áldozatot követelt a tűz, vizsgálják az eseteket

HelloVidék   
  Megosztom
Szörnyű tragédiák advent első vasárnapján: több helyen áldozatot követelt a tűz, vizsgálják az eseteket

Vasárnap délelőtt, nem sokkal kilenc óra előtt riasztották a fővárosi tűzoltókat Budapest hatodik kerületébe, a Nagymező utca egyik három emeletes társasházához, ahol egy harminc négyzetméteres földszinti lakás kigyulladt. A lakásban tíz négyzetméteren berendezési tárgyak égtek, a tűzoltók az oltás során egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A tűzzel érintett lépcsőházból öt embert kísértek ki a tűzoltók. A tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálják. Hasonló tragédia történt Alsózsolcán, a Kossuth Lajos utcában ma reggel. A miskolci hivatásos tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, a lakásba bejutva azzal szembesültek, hogy a szobában néhány négyzetméteres területen az ágy és a környezete égett, ahol egy eszméletlen embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

Vasárnap délelőtt, nem sokkal kilenc óra előtt riasztották a fővárosi tűzoltókat Budapest hatodik kerületébe, a Nagymező utca egyik három emeletes társasházához, ahol egy harminc négyzetméteres földszinti lakás kigyulladt. Tizenkét tűzoltó három járművel percek alatt a helyszínre ért.

A tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálják.

A legtöbb tűzeset nyílt láng használatára, elektromos hibára, fűtési rendellenességre, főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza, pedig ezek mindegyike megelőzhető lenne egy füstérzékelővel és egy kis odafigyeléssel.

Egy ember lakástűzben vesztette életét Alsózsolcán

Vasárnap reggel, nem sokkal háromnegyed hét után érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobájában tűz keletkezett Alsózsolcán, a Kossuth Lajos utcában. A miskolci hivatásos tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, a lakásba bejutva azzal szembesültek, hogy a szobában néhány négyzetméteres területen az ágy és a környezete égett, ahol egy eszméletlen embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

Gyakori, hogy a fűtési rendszer hibája vezet lakástűzhöz, mindegy, hogy milyen technológiával fűtünk, ezek hőtermelő, gyakran nyílt lánggal égő berendezések, a meghibásodásukból, figyelmetlen használatukból lakástűz keletkezhet. Fontos ezeket karbantartani, a közelükből pedig minden éghető anyagot elpakolni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tűz

lakástűz

haláleset

tragédia

tűzoltók

budapest

tűzoltás

advent