Szörnyű bűntett került napvilágra: kutyája vezette el a holttesthez a rendőröket
Megölhettek egy idős férfit ceglédi házában. A szomszédok azért hívták a rendőröket, mert az egyik kutyája napok óta az utcán kóborolt, és beleesett egy árokba. A kutya chipje alapján mentek a házhoz a rendőrök, ahol kiderült, hogy a gazdája nem él.
A kutyának köszönhető, hogy napvilágra került, hogy nem él a gazdája
- mondta Soltész Lászlóné, az Államenhely Nyílt Alapítvány elnöke.
86 éves férfi holttestét találták meg kollégáim november 30-án Cegléden, a Táncsics Mihály utcában. A halál bekövetkezésének oka a helyszínen kétséget kizáróan nem volt megállapítható, ezért soron kívüli boncolását rendeltük el. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés miatt indított büntetőeljárást, és vizsgáljuk a körülményeket, mivel az idegenkezűség sem kizárható
- mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Tv2-nek.
Az áldozat egyedül élt, nem nagyon látogatta senki, az állataival lakott. A rendőrség számára a boncolás után vált világossá, hogy a férfi bűntett áldozata lett: annyira megverték, hogy belehalt a sérüléseibe az idős férfi. A rendőrség keresi a gyilkost.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)