Halálos rovarok költöztek a magyar kertekbe, padlásokra: egy vagyonba kerül kiirtani őket

Pénzcentrum   
  Megosztom
Halálos rovarok költöztek a magyar kertekbe, padlásokra: egy vagyonba kerül kiirtani őket

Napokon belül elkezdődik a „darázsszezon”, ami akár október végéig, novemberig is kitarthat. Ilyenkor nem ritka, hogy az ingatlantulajdonosok hatalmas darázsfészkekre bukkannak, amik akár a házat is veszélyeztethetik. Ráadásul könnyen allergiás reakciót is kiválthat egy-egy darázscsípés, így érthető, hogy ha úgy döntünk elköszönnénk inkább a kaptároktól. Ez viszont egyáltalán nem olcsó mulatság, hiszen egy könnyen hozzáférhető, aprócska fészek kiirtása is 15-16 ezer forintnál kezdődik, de akár 50 ezer forintunkba is fájhat, ha egy szakember végzi. Márpedig nem érdemes nekiállnunk saját kezűleg az irtáshoz: egy rosszul végzett irtás ugyanis könnyen csak nagyobb anyagi károkban végződhet. Az egészségünk kockáztatásáról nem is beszélve.

Lassan az évnek azon időszakába érünk, amikor mindenütt nagy, és meglehetősen félelmetes darázsfészkekre bukkanhatnak a magyar ingatlantulajdonosok. Ezek a szárnyas rovarok ugyanis kora tavasszal kezdik meg építeni a fészkeiket, amik késő tavaszra, a nyár elejére már közepes méretűre nőnek, majd augusztusra elérik csúcsméretüket. Amikor ez bekövetkezik óriási méretűre dagadhatnak, ráadásul a darazsak ekkorra lesznek a legagresszívabbak és a legvédelmezőbbek, és nem éri meg eddig várni, írja a Pénzcentrum.

Várhatóan két héten belül megkezdődik a darázsirtási szezon, és egészen október, novemberig eltarthat ez, amíg be nem köszöntenek az első, több estén át tartó fagyok. Ez az időszak azért is nyúlik ilyen hosszúra, mert sokan nem veszik észre időben a fészket. Ha például Budapestet nézzük, akkor vannak, akik egész nyárra elutaznak és csak szeptemberben veszik észre, hogy a darazsak befészkeltek a falba

- árulta el a lap megkeresésére Lakatos Richárd a Pro-Toxin Kft. egészségügyi gázmestere. És nem csak azért érdemes időben lépni, mert a házunkban is kárt tudnak tenni a szárnyas rovarok, hanem mert az egészségünkre is komoly veszélyt jelenthetnek: csípésük ugyanis egyes emberekben olyan allergiás reakciót válthatnak ki. Amit, ha nem kezelnek gyorsan és szakszerűen, halálos kimenetelű is lehet.

Ráadásul azt, hogy allergiások vagyunk-e a csípésükre egészen addig a pillanatig nem tudhatjuk, amíg meg nem támadnak minket. De akkor is könnyen kórházba kerülhetünk, ha az arcunkat, nyakunkat, szájüregünket csípi meg a rovar, hiszen ezeken a területeken a csípés allergiás reakció nélkül is könnyedén fulladáshoz vezethet. Ezek után adódik a kérdés, hogy ha a házunk környékén, vagy akár a padláson, tetőtérben vagy bárhol az udvaron lakott darázsfészekre bukkanunk, akkor mitévők legyünk?

Erre figyeljünk, ha darazsat kell irtani

Alapvetően kétféle ehetőség közül tudunk választani: vagy megpróbálkozunk magunk az irtással, vagy egy szakember segítségét kérjük. Előbbi esetében nagy a veszélye annak, hogy nem tudjuk kiirtani a teljes fészket– hiszen a boltban kapható vegyszerek segítségével legtöbbször csak felületes munkát tudunk végezni – és csak magunkra haragítjuk a kaptárt. Ugyanezért veszélyes az is, ha bedőlünk azoknak a kóklereknek, akik egy kisebb összegért a boltban kapható vegyszerekkel akarnak nekiállni a fészek eltüntetésének.

Sokszor az a gond, hogy kihívnak egy olyan embert, aki nem tudja megszüntetni a problémát és csak felbőszítik a darazsakat. Ez pedig már egy magasabb szintű szerencsétlenség, mintha házlilag próbálunk nekimenni főleg fészkelő darazsaknak. Érdemes ezért mindenképpen egészségügyi gázmestert kihívni, hiszen csak nekünk van jogosultságunk azoknak a vegyszereknek a beszerzéséhez, amiknek a segítségével maradéktalanul ki lehet irtani a fészket. Azt pedig, hogy szakemberrel van-e dolgunk könnyedén ellenőrizni lehet, hiszen van egy hivatalos kék kártyánk, amit el kell kérni. Ha pedig nem mutatják fel, akkor kezdjünk el gyanakodni

- mondta el Lakatos Richárd, aki sajnos egyre több ilyen „szakemberrel” találkozik a munkája során. A tanácsot pedig érdemes megfogadni, hiszen könnyedén fizethetünk rá arra, ha itt spórolni akarunk. Hasonló okok miatt ne keressük darázsirtással a tűzoltókat se, hiszen egyrészről ez se nem a szakterületük, se nem a feladatuk, másrészről pedig, ha ezzel az indokkal kihívjuk őket súlyos összegeket is fizethetünk a kiszállási díj miatt. Amiből már egy rendes szakembert is hívhattunk volna.

A rejtett darázsfészket úgy lehet felismerni, hogy van egy úgynevezett röplyuk a falon, ahol állandó darázsmozgás észlelhető. Akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy rejtett fészekkel van dolgunk, ha 5-10 darázs is megfordul rövid időn belül a ház ugyanazon pontján

- figyelmeztetett a szakértő, majd kiemelte, hogy semmiképpen se bízzuk olyanra az irtást, aki bontással akarja megoldani a problémát. Ugyanis vannak ma már olyan módszerek, amiknek a segítségével egy szakember úgy ki tudja irtani a teljes darázsfészket, hogy az ingatlanban ne essen kár.

Mennyibe kerül, ha felbérlünk egy szakembert?

Ha úgy ítéljük meg a fentiek alapján, hogy inkább rászánnánk egy összeget az irtásra, akkor szakemberek százaiból tudunk válogatni. Azonban készüljünk fel, hogy ez egyáltalán nem olcsó mulatság és mindenképpen érdemes több ajánlatot is kérni. Ugyanis az árat több minden is befolyásolhatja:

  • mekkora a darázsfészek,
  • hol, milyen magasságban helyezkedik el,
  • illetve az, hogy mennyire közelíthető meg fizikai valójában a darázsfészek.

A fentiek miatt éppen ezért az oldalakon csak egy irányárral szembesülünk, és a szakember csak akkor ad nekünk egy ajánlatot, ha minden információ a birtokában van. Ráadásul ezek az árak még az alapján is változhatnak, hogy Budapesten, vagy például a Balaton környékén vennénk igénybe a szolgáltatást, hiszen sokszor kiszállási díj is társul az összeghez. az árak pedig nagyon eltérőek lehetnek.

Ha házi irtásra adnánk a fejünk

Könnyedén lehet, hogy a fentiek ellenére mégis úgy döntünk, hogy mi magunk vágnánk bele az irtásba, ami természetesen nem ördögtől való. Viszont ebben az esetben van pár dolog, amit mindenképpen tartsunk szem előtt.

Először is a kaptárt fel kell kutatni, hiszen nem érdemes a darazsakkal egyesével megküzdeni, okosabb, ha egyenesen a forrást pusztítjuk el. Jó tudni ebben az esetben, hogy a darazsak hajlamosak a fészkeiket laza faszerkezetbe, akár használt szemetesekbe, redőnytokokba, óriási magasságokban is felhúzni. Sőt, a fészkeket gyakran a falak mögé, a résekbe is be tudják építeni, aminek a kiirtása házilag szinte lehetetlen. A fészektől pedig érdemes minél hamarabb és minél gyorsabban megszabadulni. Ennek a legjobb módszere, ha azt az ember rovarölő permettel lefújja: kereskedelmi forgalomban is kaphatóak olyan sprayk, amiket akár 20 méterről is célba juttathatunk, miközben biztonságos távolban maradunk a fészektől.

A másik bevett módszer a darázsirtásra az, ha füstöléssel kihajtjuk a darazsakat, majd, ha ez megtörtént vízzel lemossuk vagy bottal leverjük azt. Azonban ez a módszer nagyban függ attól, hogy hol helyezkedik el a fészek, illetve mennyire közelíthető meg az, hogy biztonsággal ki tudjuk füstölni a rovarokat. Tehát ha nem tűnik biztosak a dolgunkban inkább ne kísérletezzünk!

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

darazsak

irtás

rovarirtás

darázsirtás