Megdöbbentő adatok: közel száz ember halt meg lakástűzben tavaly

MTI   
  Megosztom
Megdöbbentő adatok: közel száz ember halt meg lakástűzben tavaly

Tavaly 7414 lakástűzben 92 ember halt meg - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Mukics Dániel alezredes közleményében azt írta: 2022-ben 228-cal, 3 százalékkal több lakástűz keletkezett, mint 2021-ben. Az év folyamán 102 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A lakástüzekben 92 ember vesztette életét, hattal több, mint az előző évben, vagyis átlagosan négynaponta szedtek áldozatot a lángok; 635 ember sérült meg, 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, többségük a belélegzett füst miatt.

A lakástüzek eloltásához 14 636 tűzoltóautót riasztottak, nekik összesen 4 974 órára volt szükségük az oltáshoz. A leghosszabb beavatkozás tizenhárom órán át tartott: áprilisban egy pécsi társasház garázsában keletkezett tűz, a lángok pedig átterjedtek a garázs feletti lakásokra.

A szóvivő közölte azt is, hogy 327 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban nyílt láng használata, elektromos probléma, a fűtési rendszer hibája, főzés vagy dohányzás vezetett tűzhöz, de 158 otthon - 13 százalékkal kevesebb, mint az előző évben - szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki. Mukics Dániel hozzátette: 512 esetben panelház valamelyik lakásában keletkezett tűz. A tűz 967 alkalommal a kéményből indult; 352 kigyulladt épületben gázpalackok nehezítették az oltást.

A 7414 tűzzel érintett otthon közül csak 19 helyszínen volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni

- tette hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint 2022-ben 1234-szer hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 197-tel többször, mint egy évvel korábban, a 19 százalékos esetszám-növekedésnek pedig egyértelműen az az oka, hogy egyre több otthonban van szén-monoxid-érzékelő.

Az érzékelők terjedésének köszönhetően 21 százalékkal csökkent a mérgezések száma; 205 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést és 19-en vesztették életüket tavaly a mérgező gáz miatt

- írta Mukics Dániel.

Emlékeztetett: a szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van és a tűz nem kap elég levegőt. Minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet ilyen gáznak, amelynek látható, elérhető az égéstere.

A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni

- hívta fel a figyelmet az OKF szóvivője.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lakástűz

országos katasztrófavédelmi főigazgatóság