Ezeket a hibákat ne kövesd el télen: 7+1 tipp, hogy pompás legyen a szobanövényed

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Ezeket a hibákat ne kövesd el télen: 7+1 tipp, hogy pompás legyen a szobanövényed

Télen rövidek a nappalok, ráadásul még olyankor is gyakran előfordul, a borult időjárás miatt alig jut napfény a lakásunkba. Érdemes ilyenkor jobban odafigyelni a szobanövények gondozására, hiszen van néhány alapszabály, amely mindegyikük életét meghatározza ebben az időszakban. Mutatjuk, melyek azok a növények, amelyek szinte mindent kibírnak, és hogyan tartsuk őket télvíz idején is a legjobb formában.

A legkedveltebb és legellenállóbb szobanövények piacát az anyósnyelv, vagy más néven szobai tigrislevél vezeti, tudtuk meg a Debreceni Oázis Kertészet szakemberétől. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy rendkívül igénytelen spárgaféléről van szó, szinte kipusztíthatatlan, bármilyen körülményhez képes alkalmazkodni. Külön érdekessége, hogy a NASA légtisztító növénynek használja, mivel erőteljesen megköti a szén-dioxidot, és jelentős mennyiségű oxigént termel, valamint nagy mennyiségű benzolt, formaldehidet és triklór-etilént képes kiszűrni a levegőből. Az afrikai bennszülöttek íjhúrt készítettek erős rostjaiból eredeti elterjedési területén: Nyugat-Afrika trópusaitól kezdve, Nigériától délkeletre egészen a Kongó-medencéig. A második legnépszerűbb, igénytelen szobanövény pedig az agglegénypálma télen.

Magyarországon 50-60 fajta szobanövény létezik a kertészetekben, ezek közül válogathatnak a vevők, 700 forinttól akár egészen több százezer forintért is találhatnak az igényeiknek megfelelőt. Vannak olyan pálmafélék, amelyeket szobanövényként tartanak, és 70 ezer-80 ezer forintért árusítanak, de nem ritka a 100 ezer forintos példány sem. Az ár mindig függ a növény méretétől és korától, hiszen minél idősebb, annál termetesebb és szívósabb a növény, annál biztosabb, hogy hosszú évekre dísze marad a lakásunknak.

A szobanövények közül az oxigént termelő növényeket keresik a legtöbben, a filodendronok, a páfrányok, a vitorlavirág, a völgyike, az anyósnyelv, a dracéna, a kroton, a kaktuszfélék mind nagyon kedveltek, orvosi aloét is szinte mindenki tart otthon, ez sebgyógyításra is kiváló, és újabban egyre többen viszik a kevésbé olcsó pálmaféléket is, mint pl. a datolyapálma

- kezdte a felsorolást Kasza Zsuzsa kertészmérnök.

Az orchidea népszerűsége jó ideje töretlen, ami nem is csoda, hisz a leggyakrabban vásárolt fajtája, a pillangóorchidea tartása nem is olyan bonyolult, mint sokan tartanak tőle. Az orchideafélékből vannak 4000 Ft-tól 40000 ft-ig mindenfélék, hatalmas a forma- és színválaszték. A legtöbben a lepke- vagy pillangóorchideát választják ajándéknak is, ez ugyanis a leghálásabb mind közül.

A pillangóorchidea egy liánnövény, függeszkedő kúszónövény. Azért is árusítjuk átlátszó cserépben és kéregőrleményben, mivel a gyökere is fotoszintetizál a többi növényével ellentétben, szüksége van arra, hogy érje rendszeresen a napfény. A kéregőrlemény csak azt a célt szolgálja, hog nedvesen tartsa. A módosult tápanyagfelvevő gyökérzet nem igényel táptalajt, viszont a vízzel nem jut hozzá nálunk minden szükséges tápanyaghoz, ezért aki itthoni viszonyok között ratja, tápoldatoznia, táprudaznia kell rendszeresen, kifejezetten az orchideaféléknek gyártott tápoldattal

- tudtuk meg Kasza Zsuzsa kertészmérnöktől.

A pálmafélék is nagyon népszerűek, a hagyományos jukkapálma továbbra is az élmezőnyben van, ahogy az igénytelen agglegénypálma is. A nem virágzó szobanövények gondozási igénye hagyományos, elég bőségesen meglocsolni, inkább kevesebbszer több vízzel, mint gyakran kevés vízzel, ajánlja a szakember.

Ezek a növények a talajból veszik fel a tápanyagot, ami az öntözővízzel megfelelő mennyiségben bekerül. Arra viszont figyeljünk, hogy igénylik az évi egyszeri átültetést. Természetesen az sem mindegy, milyen virágföldbe kerül, a növény igényének megfelelő virágföldet vásároljuk meg mindig, abba ültessük át otthon. Ehhez a szaküzletekben segítséget nyújtanak vásárláskor.

Így gondozd télen a szobanövényeket

Érdemes télen egy kicsit jobban odafigyelni a szobanövények gondozására, hiszen van néhány alapszabály, amely mindegyikük életét meghatározza ebben az időszakban. Összegyűjtöttük, melyek azok a hibák, amelyeket a hidegebb hónapokban soha nem szabad elkövetnünk, ha azt akarjuk, hogy növényeink is jól viseljék, sőt túléljék a telet.

1. Óvatosan a szellőztetéssel

Szellőztetéskor ne nyissunk a növényre ablakot, a szobanövények ugyanis általában 18-20 fok környékén érzik jól magukat télen. Ráadásul a hirtelen hőmérséklet-változást semelyik növény nem viseli el, így a szoba téli szellőztetésének idejére menekítsük őket védett helyre őket. Ha mégis megcsapja a növények leveleit a hideg, akkor azt sárgulással és száradással adják majd a tudtunkra.

2. Ne öntözzük túl

Télen a szobanövények többsége takaréklángra állítja életfunkcióit, kevesebb oxigént termelnek, és több szén-dioxidot bocsátanak ki. Ilyenkor ne öntözzük túl őket, és bánjunk takarékosan a vízzel, mert ha túl sokat kapnak, az kimozdítaná őket a téli állapotból. Ha mégis túlöntözzük őket, nyugalmi állapotban lévő gyökereik rothadásnak indulnak és tavaszra elpusztul az egész növényünk.

3. Jusson nekik elég fény

Lámpafénnyel nem pótolhatjuk a növényeknek járó természetes fényt, az ilyen mesterséges fényt ugyanis nem tudják hasznosítani. Ezért muszáj némi természetes világosságot is juttatnunk a növények számára az életfolyamataik fenntartásához.

4. Tisztítsuk a leveleiket

A szobanövények időről időre port és egyéb szennyeződéseket halmoznak fel a leveleken, illetve egyéb felületeiken, különösen, ha ablaknál vagy ajtónál tartjuk őket. Érdemes 5-8 naponta leellenőrizni a növényeket, és átdörzsölni őket ujjal, hogy mennyire koszosak, így hamar az is kiderül majd, mikor kell tisztítani őket. A portalanításra mindenképp szükség van bizonyos időközönként, ezzel ugyanis segíthetjük a növényeket a fotoszintézisben.

Zuhanyfürdő

Bizonyos szobanövények tisztításának az a legegyszerűbb módja, ha zuhanyfürdőt adunk nekik. Ilyenkor mindig ügyeljünk a megfelelő víznyomásra, ha ugyanis túl erősen engedünk rájuk vizet, akkor könnyen kimoshatjuk a földet a cserépből, emellett figyeljünk arra is, hogy a felesleges víz el tudjon folyni az edény alján. A tisztítást reggel végezzük, ezt követően pedig tegyük 3-4 órára napra a lezuhanyoztatott növényeket.

Vékony porréteg gyakori eltávolítása

Ha csak egy vékony porréteget látunk a szobanövényen, akkor elegendő egy portörlővel átszaladnunk rajta. Ráadásul ha ezt rendszeresen, körülbelül 3-4 naponta megtesszük, akkor megakadályozzuk, hogy vastagabb porréteg alakuljon ki a leveleken.

Levelek portalanítása törölgetéssel

A vastagabb porréteget mindig azonnal távolítsuk el a növényekről. Ezt a legegyszerűbben egy nedves ronggyal tehetjük meg, töröljük át a kisebb és nagyobb leveleket is óvatosan egy pamutkendővel, ügyelve arra, hogy alulról mindig támasszuk alá a leveleket, le ne törjenek, illetve meg ne sérüljenek.

5. Folyamatosan távolítsuk el a sárga és barna leveleket

A szobanövények tisztítása közben figyeljünk arra, hogy mindig távolítsuk el az elhalt, egészségtelen, száraz, barna vagy sárga leveleket, illetve egyéb növényi részeket. Egy tiszta, éles ollóval vágjuk le a nem kívánatos részeket, így nemcsak szebbek lesznek a növényeink, de nehezebben betegszenek majd meg.

6. Tartsuk tisztán a cserepeket

A növények gyakori tisztítása során arra is ügyeljünk mindig, hogy a cserepet se hagyjuk koszosan. Ezért mikor portalanítjuk a leveleket, töröljük át az edényeket is, ha szükséges, fertőtlenítsük őket, dörzsöljük át őket ronggyal, és figyeljünk arra, hogy ha fertőtlenítünk, azt mindig kesztyűben tegyük.

7. Tartsuk tisztán és egészségesen a talajt

Mindig ügyeljünk arra, hogy a talaj tiszta és egészséges legyen, ezért távolítsunk el mindig minden gyomot a felszínéről, és folyamatosan szellőztessük. Ez utóbbihoz elegendő, ha bizonyos időközönként átforgatjuk a talaj felső rétegét, így elősegíthetjük a levegő keringését, valamint a szobanövények "légzését".

+1 Védjük a kártevők ellen

Mindig figyeljünk a kártevőkre, és rendszeresen ellenőrizzük a növényeket, nincs-e rajtuk valamilyen betolakodó. Ha észrevesszük, hogy egyik növényünk tetves, mossuk le azt szappanos vízzel. A rovarok kézzel történő eltávolítása is jó módszer, ha kicsit fáradságos is, de célravezető. Ha a növényt bedörzsöljük alkohollal, a rovarok elpusztulnak a szesszel való érintkezés következtében. Nagyszerű módja a rovarirtásnak a különböző szisztémás rovarölők és atkaölők használata is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szobanövények

tél

ápolás

tippek

kasza zsuzsa

anyósnyelv