Jó hírt kaptak a napelemesek: visszavonulót fújnak a szaldó elszámolásnál

Nincs helye annak, hogy az unió elvárásai nyomán rosszabb elszámolási feltételeket kapjanak azok a családok, akik az elmúlt években napelem felszerelésével igyekeztek csökkenteni a fogyasztásukat. Ők havonta átlagosan mintegy 20 ezer forintot takarítanak meg az áramköltségeiken - írja a Pénzcentrum.
Arra kéri Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője Lantos Csaba energiaminisztert, hogy a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett.
Mint ismeretes, múlt héten jelentett be az energiaminiszter, hogy átváltanak a havi szaldós elszámolásra a napelemrendszerben. Ez azt jelentette volna, hogy mind a bő 200 ezer háztartási napelemes, aki már telepítette a rendszerét, jövő januártól átkerül az éves helyett a havi szaldó elszámolási rendszerbe, tehát havonta nézik a rendszerből vételezett és oda betáplált energia mennyiségét és ezek nettósítása mentén számolnak el az elosztóhálózat üzemeltetőjével.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)