Rejtélyes körülmények között halt meg az idősotthon egyik lakója: folyik a kivizsgálás

HelloVidék   
  Megosztom
Rejtélyes körülmények között halt meg az idősotthon egyik lakója: folyik a kivizsgálás

Napokig nem tűnt fel senkinek, hogy meghalt egy 94 éves férfi a hódmezővásárhelyi idősotthonban. Az ügyben belső vizsgálatot indítottak.

Az eset óriási felháborodást keltett, mivel a lakóparkban élők komoly összegeket fizetnek azért, hogy nyugalomban, biztonságban tölthessék életük utolsó szakaszát - írja az Infostart.

Valóban elhunyt a nyugdíjas lakóparkban egy idős férfi, amelyről csak utólag szerzett tudomást a személyzet. A lakóparkban 24 órás nővérfelügyelet áll rendelkezésre, ezen felül minden bent lakó számára – aki igényelte – már több, mint egy éve biztosított az üzemeltető segélyhívó készüléket, amelynek havi díját egy éven keresztül az üzemeltető fizette. Természetesen indítottunk az ügyben belső vizsgálatot, amely jelenleg is folyamatban van

- közölte a Délmagyarral az üzemeltető Hódmezővásárhelyi Működtető- és Szolgáltató Zrt. (HMSZ Zrt.) vezérigazgatója, Katona Antal.

Az ügy miatt most három intézkedés is történik: a nyugdíjas lakóparknak 2023. szeptember 15-tól új vezetője lesz, aztán – az elmúlt húsz év gyakorlatától eltérően – a lakópark munkatársai minden nap felveszik a kapcsolatot a lakókkal, emellett újraindítják a 2022-es segélyhívó programot.

A lap arról is beszámolt, hogy az elmúlt egy hétben nem a 94 éves férfi esete volt az egyetlen. Pár napja egy 81 éves férfi is meghalt, akire órákkal a halála után a privát gondozói találtak rá, nem pedig a lakópark dolgozói.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

idősotthon

halál

otthon

nyugdíjas