Alattomos cselhez folyamodott: így károsított meg egyházi személyeket a csongrádi szélhámos

MTI   
  Megosztom
Alattomos cselhez folyamodott: így károsított meg egyházi személyeket a csongrádi szélhámos

Vádat emeltek egy a férfival szemben, aki nemlétező örökség ígéretével ejtett tévedésbe különböző vallási felekezetekhez tartozó embereket és okozott kárt nekik - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfit üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

Szlovák közjegyzőnek álcázta magát

A férfi - akit korábban 15 egyházi személy hasonló módszerrel történt megkárosítása miatt ítéltek el - a vádirat szerint 2017-ben megélhetését abból biztosította, hogy magát valótlanul szlovák közjegyzőnek adta ki, és e-mailben egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben a vádlott valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta.

A férfi állítását azzal próbálta alátámasztani, hogy hamis közokiratokat - magyar, szlovák állami címeres, fejléces és bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat - küldött. Ezt követően olyan ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még különböző díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől különböző nagyságú pénzek átutalását kérte.

Csaknem másfél milliót csalt ki a plébánosoktól

A vádirat szerint a vádlott ezúttal egy német, egy belga, valamint egy ukrán plébánost igyekezett megtéveszteni, tőlük csaknem másfél millió forintot csalt ki. A harmadik sértett nem utalta át a tőle kért 200 eurót, hanem leveleit válasz nélkül hagyta. A vádemeléskor a korábbi ügyében vele szemben kiszabott, hatéves börtönbüntetését töltő vádlott bűnösségéről a Váci Járásbíróság fog dönteni.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

bűncselekmény

csalás

egyház

otthon

csongrád