Súlyos büntetés elé néz a megvesztegetett debreceni rendőr: ebben az ügyben hunyt szemet

MTI   
  Megosztom
Súlyos büntetés elé néz a megvesztegetett debreceni rendőr: ebben az ügyben hunyt szemet

Előnyért, hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emeltek három rendőr és egy vállalkozó ellen a Debreceni Törvényszék katonai tanácsánál - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint 2021 márciusában egy Hajdú-Bihar vármegyei mezőgazdasági vállalkozó azzal kereste meg a szabálysértési referensként dolgozó rendőr ismerősét, hogy tehergépjárművel a közlekedési szabályok megsértésével - a gépjármű leengedett oldalfalai mellett - 150 darab körbálát kíván közúton a tanyájára szállítani.

Ennek során a férfi azt kérte a rendőrtől: "szolgálati helyzetéből eredően nyújtson segítséget abban, hogy az általa közölt útvonalon történő szállítás során a rendőrkapitányság közlekedési járőrei a szállító gépjárművet ne vonják közúti ellenőrzés alá és ne szabjanak ki az elkövetett közlekedési szabálysértés miatt szankciót".

A megkeresett rendőr erre ígéretet tett, és cserébe jogtalan előnyként azt kérte, hogy a férfi biztosítsa számára egyik tehergépjárművének használatát, amivel tíz köbméter földet kíván fuvarozni. A vállalkozó a tehergépkocsi használatát rendőr ismerősének másnap biztosította.

A rendőr a szállítás előtt felhívta az aznap közterületi járőrszolgálatot ellátó kollégáit, akiket megkért arra, hogy a nagy mennyiségű szalmabálát szállító járművet ne vonják ellenőrzés alá. Ezután ismerősét arról biztosította, hogy a szállítást megkezdhetik, mivel a kollégáival megbeszélte, hogy az ügyben nem lesz rendőri intézkedés.

A nyomozó ügyészség minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a rendőrt és végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta vele szemben. A vállalkozó esetében - aki minősített hivatali vesztegetés bűntettét követte el - felfüggesztett szabadságvesztés az indítvány, továbbá mindkettőjük esetében pénzbüntetés is. A hivatali visszaélés bűntettét elkövető járőrökkel szemben pénzbüntetést és katonai mellékbüntetést indítványoztak - jelezte az ügyészség.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

rendőr

korrupció

otthon

debrecen

bűncselekmény

rendőrség