Újabb halálos áldozatai vannak a fűtésszezonnak: ezt tényleg komolyan kell venni

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb halálos áldozatai vannak a fűtésszezonnak: ezt tényleg komolyan kell venni

Ezzel az esettel idén már tizennégy áldozat írható a szén-monoxid számlájára, pedig megelőzhető lenne a tragédia!


 

Péntek délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Balatonalmádiban a Szabadság úton ketten is rosszul lettek szén-monoxid miatt. A tűzoltók azonnal kivonultak a kétszintes családi házhoz, amelynek a két tetőtéri szobájában szellőztetés közben is erős szén-monoxid-koncentrációt mértek. Az ott élő idős házaspár egyik tagja életét vesztette a mérgező gáz miatt, a másik kórházba került. Az épületben egy vegyes tüzelésű kazán üzemelt. Feltehetőleg a kémény rossz, repedezett állapota miatt keletkezett szén-monoxid.

Ezzel az esettel idén már tizennégy áldozat írható a szén-monoxid számlájára. A szén-monoxid egy színtelen, szagtalan, rendkívül mérgező gáz, ami a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők rossz levegő-utánpótlása, tökéletlen égése esetén keletkezik. A kémény rossz állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen.

Családi házakba a kéményseprő csak akkor megy elvégezni az ingyenes kéményellenőrzést, ha a kéménytulajdonos időpontot foglal. Ha a családi ház kéményére gázkészülék van rákötve, kétévente érdemes ellenőriztetni, ha szilárd tüzelővel fűtenek, akkor évente tanácsos ellenőriztetni. A hasonló tragédiák elkerülése érdekében mindenképpen ajánlott élni az ingyenes kéményellenőrzés lehetőségével. A kéménysepréssel kapcsolatban minden információ elérhető a https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ oldalon.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szén-monoxid-mérgezés

szén-monoxid érzékelő