Egy halom pénzt kapott a vidéki kórház: erre költötték a támogatást

MTI   
  Megosztom
Egy halom pénzt kapott a vidéki kórház: erre költötték a támogatást

Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház sterilizáló egysége Miskolcon, a beruházást az intézmény 250 millió forint saját erőből finanszírozta.

A felújítás mintegy négyszáz négyzetméternyi alapterületet érintett, melyben racionalizálták a betegbiztonságot szolgáló funkcionális helyiségkapcsolatokat. Ezek megvalósításakor úgynevezett "zsilipes átközlekedőket", illetve köpeny- és ruhaváltókat is kialakítottak, az eszközszállító konténerek mosására és szárítására egy kocsimosó helyiséget is létrehoztak.

A felújításkor fontos szempont volt a szennyezett eszközök átadás-átvételére egy elkülönített helyiség kialakítása, melyből a kellékek egy mosó-szárító egységbe, majd egy higiénesen elválasztott csomagolóhelyiségbe kerülhetnek. A becsomagolt eszközöket egy steril raktárban tároljak, ahonnan egy zsilipes átrakón keresztül speciális szállítókocsik viszik a berendezéseket a felhasználási helyekre.

Az 1976-ban épült, utoljára 2002-ben megújított egység felújítása mellett központi fenntartói támogatással elindult a sterilizáló géppark cseréjére vonatkozó program is, melyben az egészségügyi gép- és műszerpark cseréje valósul meg kormányzati támogatással.

A felújított sterilizálóba az eszközpark visszatelepítése az ideiglenesen kihelyezett egységekből folyamatosan történik, a sterilizálási munkafolyamat üzemszerűen február második felében indulhat el.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

felújítás

miskolc

kórház