Brutális vihar rázta meg a Balatont: szivattyúval, homokzsákkal küzdtek az árvíz ellen

HelloVidék   
  Megosztom
Brutális vihar rázta meg a Balatont: szivattyúval, homokzsákkal küzdtek az árvíz ellen

Balatonfüreden és Balatonkenesén is kiöntött a Balaton pénteken a déli órákban. Füreden sétányok, strandok és üzlethelyiségek is víz alá kerültek. Pénteken délben már homokzsákokkal, szivattyúkkal próbálták az értékeket menteni a tűzoltók. A mérések szerint 67 centi volt a billenés miatt a különbség a víz szintjében – derül ki az ATV Híradó riportjából.

Egyre jött befele. Reggelre feljött úgy, hogy átjött a csatornán és az ajtóban állt a víz. Utána a szél, ahogy nyomta befele a vizet és jött fel a talajvíz, a víz elöntötte az üzletet teljesen

- nyilatkozta az TV-nek Nagy István, egy borozó tulajdonosa.

A partközeli épületeket a tűzoltók segítségével próbálták menteni.

Kilépett a medréből Balatonkenesén és Balatonfüreden. Az utóbbi esetnél a helyi önkormányzati tűzoltók avatkoztak be. Szivattyúval, illetve homokzsákkal védekeztek az ellen, hogy a partközeli üzletekbe ne hatoljon be a víz

- mondta Csondor Henrietta, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a híradó stábjának stábjának.

A parton még vízzel teli hatalmas tócsák és a kihordott nádtörmelék jelzi, hogy rengeteg víz öntötte el a területet. Még a sokat látott fürediek is azt mondták, hogy ilyen mennyiségű víz még nem volt az északi parton.

Nem láttam még ilyet. szerintem kevesen lehetnek, akik észlelhettek ilyen érdekes és különleges jelenséget

- mondta Takács Miklós, a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület elnöke.

A parti üzletek tulajdonosai közül többen is éppen végeztek a felújítással. A szerencsésebbek megúszták egy alapos takarítással fertőtlenítéssel, míg másoknál a padló és a bútorok is tönkrementek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

balaton

árvíz

áradás

balatonfüred

balatonkenese

katasztrófavédelem