Vizsgálatot indít a rendőrség: emberi csontok kerültek elő az ajkai tóból
A rendőrség bűncselekmény gyanújával vizsgálatot indított: rejtélyes emberi csontok kerültek elő az ajkai tóból, amit megerősített Bartók Judit vármegyei rendőrségi szóvivő is – számolt be róla a veol.hu.
A szóvivő azt mondta, lakossági bejelentés érkezett hozzájuk arról, hogy emberi koponya és egyéb csontokat találtak a tóban. A rendőrség szakértők bevonásával, általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a történteket.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)