Vádat emeltek a somogyi halász ellen: hihetetlen, mennyi halat loptak a horgásztóból

MTI   
  Megosztom
Vádat emeltek a somogyi halász ellen: hihetetlen, mennyi halat loptak a horgásztóból

A Somogy Vármegyei Főügyészség kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat egy halászként dolgozó férfival szemben, akit társai megvesztegettek azért, hogy nyugodtan tudjanak halat lopni az általa felügyelt halastóból.

A főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a harmincas éveiben járó férfi egy halgazdálkodással foglalkozó cég alkalmazásában állt halászként és haltenyésztőként; feladata volt a Dél-Somogyban található tavak halállományának felügyelete is.

A halőrt 2023 szeptemberében felkereste három társa, akik rávették, hogy pénz ellenében, "munkaköri kötelességének megszegésével biztosítsa számukra a halastavakban történő horgászatot". Miután a férfi átvette a pénzt, megijedt attól, hogy elveszítheti a munkáját, ezért az őt megvesztegető három férfinak visszaadta az átvett összeget, és azt tanácsolta nekik, hogy álljanak el a bűncselekmény elkövetésétől.

Mivel a vádlottak a halászati előírások ellenére nem ölték le gyorsan és kíméletesen a kifogott halakat, hanem azokat a náluk lévő haltartókba és hátizsákba tették, illetve az elszállításuk során sem biztosítottak oxigén tartalmú vizet, ezáltal az állatoknak indokolatlan szenvedést okoztak, így - a lopás és a vesztegetés mellett - állatkínzás bűntette miatt is felelniük kell - írták.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a két büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó, míg a három másik férfival - köztük a megvesztegetett halásszal - szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

ponty

halász

halastó

vesztegetés

lopás

otthon

somogy