Ne maradj le! Kalapács alá kerülnek Szgeden igazi könyvritkaságok

MTI   
  Megosztom
Ne maradj le! Kalapács alá kerülnek Szgeden igazi könyvritkaságok

Szombaton kezdődik a jubileumi 20. Szegedi Könyvárverés. Igazi könyvritkaságokkal és más kultúrtörténeti szempontból is fontos kiadványokat láthatnak azok, akik ellátogatnak a Somogyi-könyvtárba.

A hagyományosan november első felében megszervezett aukción több mint ötszáz tétel, könyvek, folyóiratok, aprónyomtatványok, grafikák, ex librisek, fotók, kéziratok, képeslapok, oklevelek, plakátok és árjegyzékek kerülnek kalapács alá.

A tematikusan csoportosított tételek között szerepelnek állattani, földrajzi, gasztronómiai, ezoterikus, helytörténeti, jogi, orvosi, sport, néprajzi, mezőgazdasági, politikai, természettudományi kiadványok éppúgy, mint Trianonnal és a revízió kérdésével vagy a judaikával foglalkozó művek.

Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai között szerepelnek Dsida Jenő, Kós Károly, Tamási Áron vagy Wass Albert műveinek első kiadásai. Licitálhatnak a gyűjtők a modern magyar irodalom egyik meghatározó műve, az 1908-as Holnap antológia mások mellett Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Juhász Gyula írásait közlő egyik számozott példányára is. Új gazdára találhat Illyés Gyula Az első légy című versének kézirata, Mikszáth Kálmán egy szintén kézírásos levele vagy Weöres Sándor Vasko Popa román származású szerb költő Az elítélt kés című abszurd költeményének ceruzával papírra vetett műfordítása.

Kordokumentumnak számít egy gyűjtemény, amely az 1911. május 6-án Szegeden feladott valamennyi táviratot, szám szerint 111 üzenetet tartalmaz bőrkötésben.

A válogatások között feltűnnek szamizdat kiadványok is, köztük George Orwell Hódolat Katalóniának című műve, Arthur Koestler Sötétség délben című regénye vagy Petri György több kötete.

Az árverésekre kerülő fényképek közül egy sorozat az 1970-es évek magyar futballcsillagait ábrázolja, a fekete-fehér vagy színes felvételeken megjelenik mások mellett Bicskey, Géczi, Fazekas, Kozma, Dunai II., Esterházy és Törőcsik is.

A képzőművészeti kiadványok között felbukkan Buday György Magyar népmese című színezett fametszete vagy Kass János Ötven év képben és írásban című albumának dedikált példánya.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

aukció

hellovidek

könyvtár

szeged