Magasra teszi a mércét Győr: ezekkel az elképesztő programokkal készülnek a karácsonyra
November 30-án kezdődik és január 1-jén tűzijátékkal zárul az Advent Győrben elnevezésű rendezvény a megyeszékhely belvárosában, az ünnepélyes megnyitóval felgyúlnak a belvárosi díszvilágítás fényei is - tájékoztatott a Győri Művészeti, Fesztivál- és Művelődési Központ igazgatója.
A hagyományos zenei és kézműves programok mellett idén is felállítják a jégpályát a Dunakapu téren, emellett az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat beadásának napjától működő óriáskerék is a programsorozat részeként üzemel - emelte ki Tóthné Kardos Krisztina.
A fő helyszín a Széchenyi tér lesz, ahol felállítják mindenki karácsonyfáját és az adventi koszorút, de ott kap helyet a betlehem, a kisvasút, az állatsimogató, a fényfestés, a kézműves vásár és ott tartják a koncerteket is.
A négy héta alatt a Széchenyi téri színpadon fellép mások mellett Kozma Orsi, Tabáni István, Dallos Bogi, a Hoppáré zenekar és Wolf Kati.
A Baross úton a gasztronómia kapja a főszerepet, a forró italokat tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egységes poharakban mérik. A Megyeház téri faházakban pedig ajándéktárgyakat lehet vásárolni.
A Dunakapu téren felállított ötven méter magas óriáskerék meghosszabbított nyitvatartással fog üzemelni: hétfőtől csütörtökig 11 és 20 óra, péntektől vasárnapig pedig 10 és 22 óra között. Szenteste napján 10 és 16 óra, karácsony két napján pedig 14 és 22 óra között várják az érdeklődőket.
A jégpályán, amelyet a nagyközönség is használhat, idén is többször mutatja be a Győri Nemak-Dana ETO HC ötven növendéke a jégrevüt, ezúttal Karácsonyi álomutazás címmel.
Az Advent Győrben rendezvénysorozat részeként rendezik meg idén is az Öt templom Advent fesztivált Győr Újváros városrészének templomaiban november 29. és december 26. között és a Boogiefesztet december 6. és 8. között a Richter-teremben.
Mindezek mellett az Audi Arénában december 15-én Apácza Show Musical lesz, december 27-én Neoton-koncert, két nappal később pedig Majka-koncert.
A programsorozat szilveszter és újév napján a Széchenyi téren a Starmachine, a Club 54 zenekarok, valamint Vastag Tamás koncertjével és tűzijátékkal zárul.
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)