Neked megvan már a jegyed? – Itt a Nagy Vidéki Fesztiválkörkép

HelloVidék   
  Megosztom
Neked megvan már a jegyed? – Itt a Nagy Vidéki Fesztiválkörkép

Ma már nem csak a hazai nagyvárosok rendezik meg saját fesztiváljaikat, hanem már párszáz fős kisfalvak is belecsapnak a lecsóba. Egyre több vidéki település erősíti a turizmusát kulturális, művészeti, zenei, és gasztrorendezvényekkel. A közönség pedig nem csak az a környékről jön: az ország minden tájáról, sőt külföldről is. Nincs is jobb annál, mint a magyar vidék bebarangolását összekötni egy fesztivállátogatással. Mutatjuk, mikor, merre és mennyiért bulizhatunk vidéken 2019-ben:

Legnagyobb hazai fesztiválok

Ebbe a kategóriába tartoznak azok a rendezvények, amelyeken a regisztrált látogatók száma meghaladta a 100 ezer főt, tehát joggal nevezhetjük legnagyobb és legnépszerűbb hazai vidéki fesztiváloknak ezeket.

VOLT Fesztivál – június 26-29. – Sopron

Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja idén is nagy neveket szállít a rajongóknak. A soproni Lővér-kempingben fellép többek között a Slipknot, a Parov Stelar, hosszú idő után tér vissza Cypress Hill, és Slash előtt 30 éves jubileumi koncertet ad a Tankcsapda. Nemrég jelentették be, hogy péntek este Robin Schulz mellett a Black Eyed Peas felel a jó hangulatért.

Természetesen idén sem lesz hiány hazai fellépőkben sem, ami hozzátartozik a VOLT-hangulathoz:

A 4 napos bérletet jelenleg 34990 forint – diákkedvezménnyel 31490 forint, a 3 napos bérlet - június 26-28. vagy június 27-29. között - 31990 forintba kerül. A napijegy 13990 forint. A VOLT-on SZÉP-kártyát és különböző ajándék-kultúra utalványokat is elfogadnak.

Balaton Sound – július 3-7. – Zamárdi

Az egyik legnagyobb szabadtéri fesztivál Európában, amelynek fő profilja az elektronikus zene. Idén a Balaton déli partján fellép Armin van Buuren és Paul Kalkbrenner is, de ott lesz még Marshmello, DJ Snake, Tiësto, G-Eazy, The Chainsmokers, Timmy Trumpet, a Rudimental, Don Diablo, Nicky Romero és még sokan mások.

Az 5 napos bérlet április 18-ig, tehát elővételben 68900 forint, diákkedvezménnyel 65400 forint. A 4 napos bérlet - július 4-7-ig - elővételben 59900 forint. A 3 napos bérlet elővételben 54900 forint, a napijegyeket pedig 20000 forintért szerezhetjük be április 18-ig.

Szép kártyát és különböző ajándék-kultúra utalványokat is elfogadnak. Április 30-ig pedig még önkéntesnek is tudsz jelentkezni, amely mellé ingyen bérlet jár.

EFOTT – július 9-15. – Velence

Idén lesz öt éve, hogy az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) megtalálta fix helyét a Velencei-tónál, és nem költözik tovább. Nem is csoda, hiszen a „Napfény-tava” nyaranta nagy népszerűségnek örvendő nyaralóhely, hangulatos környezet, könnyen megközelíthető és kedvelt biciklitúra-célpont. Az esemény házigazdája idén a Semmelweis Egyetem.

A 6 napos bérlet early bird kezdvezménnyel, vagyis április 7-ig 27490 forint, diákigazolvánnyal 20000 forint. A 3 napos bérlet early bird kezdvezménnyel 21990 forint, az early bird napijegy pedig 9990 forint.

A Semmelweis Egyetem aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatóinak járó kedvezményes bérlet ára 17690 forint. További kedvezményeket élvezhetnek majd azok a Velencei-tó környéki lakosok, akik az alábbi településekre szóló lakcímkártyával rendelkeznek: Velence, Kápolnásnyék, Pázmánd, Sukoró, Nadap, Gárdony, Pákozd.

Campus Fesztivál – július 17-21. – Debrecen

A négynapos eseményen fellép többek között a Limp Bizkit, Alan Walker,a Tankcsapda, a Halott Pénz, a Quimby, Rúzsa Magi, a Punnany Massif, Horváth Tamás, az Irie Maffia, a 30Y, a Bagossy Brothers Company, az AWS, é a Road zenekar is.

A bérlet elővételben, tehát március 31-ig 20990 forint, az elővételes napijegy pedig 7990 forint. A Debreceni Egyetem hallgatói és dolgozói számára a kedvezményes bérlet ára elővételben 15990 forint.

Strand Fesztivál – augusztus 20-24. – Zamárdi

Magyarország egyik legnépszerűbb új fesztiváljává nőtte ki magát rövid idő alatt a Strand, amelyet idén John Newman nagykoncertje és a Necc Party bulija nyit meg. A Petőfi Rádió kedvenc hazai fellépőivel és világsztárokkal is találkozhatunk Zamárdiban.

Elővételben április 15-ig, vagy az első 2000 jegy eladásáig az 5 napos bérlet ára 32990 forint, a 4 napos bérleté 30990 forint, a 3 napos bérleté pedig 26990 forint. A keddi napijegy augusztus 20-ra 7990 forint, a további napokra pedig 10990.

SZIN – augusztus 28-31. – Szeged

A koncert.hu szavazásából kiderült, hogy a közönség szerint a SZIN volt 2018-ban Az év zenei nagyfesztiválja. A tavalyi évben 50. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napok ahogy mindig az volt, ma is a fiatalok fesztiválja, ahol felejthetetlen élményekkel búcsúztathatjuk el a nyarat a Napfény városában.

De ott lesz idén a SZIN-en Majka, a Cloud9+, a The Biebers, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies és Rúzsa Magdi is.

A március 1-től kapható SZIN bérlet 21990 forint, a napijegy pedig 7990 forint. Fizetéskor OTP SZÉP kártyát is elfogadnak.

Kisebb vidéki fesztiválok

Hogy nem több mint 100 ezer ember tombol egyszerre körülöttünk, nem jelenti azt, hogy ne élhetnénk át a hamisítatlan fesztiválhangulatot. A kisebb hazai fesztiváljaink ugyanúgy színvonalat, és sokszínűséget képviselnek: mindenki megtalálhatja a kedvére valót köztük.

Tisza-tavi Napok – május 1-4. – Tiszafüred

Már májusban kezdhetjük a fesztiválozást! Idén második alkalommal rendezik meg a TÓMÉK - Tisza-tavi Napokat, ahol eddigi tudásunk szerint fellép Rúzsa Magdi, a 30y, a Vadfruttik, a Kiscsillag, Nagy Feró és a Beatrice, Freddie, az Ismerős arcok, az Esti Kornél, a Háy Come Beck, a Bagossy Brothers Company, a Kerekes Band & Baricz Gergő, a Bohemian Betyars, a Konyha, a Szabó Család, és az Elefánt.

A bérlet ára elővételben 3000 forint, napijegyek még nem kaphatók.

Örvényeshegy Piknik 2019 – május 24-26 – Zalacsány

Összművészeti hétvége színházzal, zenével, irodalommal és családi programokkal Zalacsány festői lankáin

- írja a piknik honlapja.

Kiemelt programjai között van Lovasi András koncertje a nagyszínpadon, ahol második szólólemezét, a Tűzijáték délbent hallhatjuk, fellép Apey, ott lesz Szilárd (Quimby), a Kaláka, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, és a Pion & The Unicorns is. A kicsiket várja Varró Dani, illetve a Rutkai Bori Banda is, Malek Andi és az Eszement Meseband, és sok más érdekes fellépő és program mellett.

A kedvezményes bérletek ára május 5-ig 6000 forint.

FESZT! EGER – május 30. - június 1. – Eger

Az egri borvidék pincéi övezte, festői Bolyki Völgyben indul a nyári fesztiválszezon. „Losonczy-völgy, kertek jobbra-balra, bácsik, kis pincék, majd bazi nagy katlanok, sziklák és Bolyki” – így írja le a helyszínt a fesztivál honlapja. Fellép az AWS, a Bagossy Brothers Company, a Bëlga, a Dorothy zenekar, a Follow The Flow, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Halott Pénz, a Quimby, a Road zenekar és még sokan mások.

A 3 napos bérlet elővételben 12000 forint, csütörtökre a napijegy 3500, péntekre és szombatra pedig 5000 forintba kerül.

Magyarország egyetlen szabadtéri tehetségkutató fesztiválján az együttesek két színpadon, főként saját szerzeményeiket adják elő. A különböző stílusirányzatokat figyelembe véve, egymással versenyezve mutatják be tehetségüket a szakértő zsűri és a közönség előtt.

De Ja Vu – június 7-9. – Szeged

Ha az ország legjobb, napokon át tartó buliját keresed, megtaláltad! Ugyanis a szegedi kisfesztivál lett tavaly Az év zenei fesztiválja a koncert.hu közönségszavazása alapján. Nyár elején ismét a 90-es és 2000-es éveké lesz a főszerep az Újszegedi Partfürdőben.

Az early bird bérlet május 22-ig 9990 forint, a napijegyek hamarosan kaphatók lesznek 5500 forintos áron.

Fishing on Orfű – június 19-22. – Orfű

A facebookon azt ígérik, „még emberközelibb hangulattal, még színesebb programkínálattal” várja idén az érdeklődőket a Panoráma kempingben.

Ott lesz a hazai alternatív zene krémje, az idősebb generáció éppúgy, mint a fiatalok, mint Szabó Benedek és a Galaxisok, a Csaknekedkislány, a Ricsárdgír és az Apey & the Pea. Fellép a Quimby, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Péterfy Bori & Love Band, a Supernem, a Hiperkarma, a Bëlga, és a Kistehén. A fellépők teljes listája a fesztivál honlapján érhető el.

A 4 napos bérlet elővételben 21990, a napijegyek pedig 7990 forintba kerülnek.

Kolorádó Fesztivál – június 19-22. – Nagykovácsi

Idén lesz megyedik éve, hogy megrendezésre kerül a különleges hangulatú fesztivál a budai hegyekben.

De ott lesz még Szabó Benedek és a Galaxisok, illetve a Ricsárdgír is. A bérlet ára jelenleg 17900, a napijegyé 7900 forint.

Ukk&Roll – június 19-22. – Ukk

A Veszprém megyei Marcal-medence déli részén ismét megrendezésre kerül a rockfesztivál a párszáz fős kis faluban, Ukkban.

Március 30-ig, vagy a készlet erejéig kapható 3+1 napos bérlet ára 7500 forint.

Hello Ugar – július 3-6. – Ópusztaszer

A Woodstock az Ugaron szervezésében ismét megrendezésre kerül a kisfesztivál neves hazai alternatív zenei fellépőkkel, úgy mint a

Az early bird 4 napos bérlet 15900 forint, napijegyek elővételben 4000 forintba kerülnek.

LeszFeszt – július 4-6. – Kisvárda

Már ötödik alkalommal kerül megrendezésre népszerű fesztivál Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán. Az eddig bejelentett fellépők: Andro, Aws, Bassjackers, Bsw, Byealex és a Slepp, Chris Lawyer, Follow The Flow, Halott Pénz, Leander Kills, Lord, Majka, Nick Havsen, Ossian, Redfoo, Road, Roberto Rios & Dan Sparks, Rúzsa Magdi, Saberz, és a The Toy Dolls.

Az early bird bérlet még elérhető 11990 forintos áron, márciustól ígérte a fesztivál honlapja, hogy a kedvezményes bérlet 13990 forintos áron, a napijegyek 5490 forintért lesznek elérhetők. A bérletekért, jegyekért SZÉP-kártyával is tudunk fizetni.

Hopplá Könnyűzenei Fesztivál – július 5-6. Szentgotthárd

Idén 30. jubileumát ünnepli a Hopplá! Az ország kétnapos rockünnepén fellép az idén 40 éves Karthago együttes, a Kowalsky meg a Vega, az AWS és az Auróra.

A jegyárak egyelőre nem ismertek, helyi lakosoknak a fesztivál hagyományai szerint várhatóan idén is kedvezményes lesz a bérlet ára.

Rockmaraton Fesztivál – július 8-13. – Dunaújváros

Ahogy eddig, idén is a rockzenéjé lesz a főszerep 5 napon át a dunaújvárosi Szalki-szigeten. Érkezik Rockfater és számos neves magyar és külföldi fellépő, köztük Eluveitie, Phil Anselmo & The Illegals, a Soulfly, a The Exploited, a Terror, a Rhapsody, a Marduk, a GloryHammer, az Insomnium, a Finntroll, a Napalm Death és még rengeteg nagy és kisebb név. A magyar fellépők közül ott lesz az AWS, a Road, Depresszió, Ossian, Zorall, Akela, a Pokolgép, a Paddy and the Rats, a Don Gatto, Rózsaszín Pittbull és még sok hazai híresség.

Az elővételes bérlet már február 18-tól 17990 forintért elérhető, a 3 napos hétközi és hétvégi bérletek 14990 forintba kerülnek, a napijegy pedig 8990 forint.

Alterába Fesztivál – július 9-13. – Körmend

Idén 10 éves az Alterába! A régió kiemelkedő könnyűzenei fesztiválja 2019-ben is az ország legjobb alternatív és rock együtteseivel készül:

Még kapható a páros 5 napos bérlet március 31-ig 29900 forintért, a (szintén március 31-ig) kedvezményes 5 napos bérletek 15990, a napijegyek 4500 forintba kerülnek.

A napijegyekre diákkedvezmény is van: 12-15 éves korig március 31-ig 2500 forintért vehetjük meg ezeket. 12 éves korig a rendezvény ingyenes érvényes napijeggyel, vagy bérlettel rendelkező felnőtt kísérettel.

Bánkitó Fesztivál – július 10-13. – Bánk

Bánkon, ahogy minden évben, idén is a kultúráé a főszerep: 2019-ben is progresszív zenei, civil-kulturális, képzőművészeti és színházi programokkal várja az érdeklődőket. Ott lesz idén a svéd garázspunk zenekar, a Viagra Boys, a kanadai elektroduó, Bob Moses, és rendhagyó koncertet ad a Fran Palermo és a Middlemist Red, ugyanis közös koncertjükön idén egymás dalait fogják előadni a nagyszínpadon.

Március 21-ig kapható a kedvezményes bérlet 18900 forintért és a kedvezményes napijegy 8500 forintért.

VeszprémFest – július 10-13. – & Veszprémi Utcazene Fesztivál – július 17-20. – Veszprém

A királynék városa számos színvonalas kulturális, gasztronómiai és zene program helyszíne, a VeszprémFest nagyszínpadán idén olyan neves művészek lépnek fel, mint Caro Emerald, Katie Melua és UB40 feat Ali & Astro. Az Utcazene Fesztiválon különböző stílusú formációk zenélnek majd délutántól késő éjszakáig a belváros utcáin, a fellépők még nem ismertek.

VeszprémFest jegyei attól függően, hogy álló, vagy ülőhely szerdán és pénteken 10900-19900 forint között elérhetőek, szombatra 13900-24900 forint közötti jegyáron élvezhetjük a zenét.

Fehértone Fesztivál – július 18-20. – Kunfehértó

A már húszéves múltra visszatekintő rendezvény a régió kiemelkedő programkínálatát nyújtja a kunfehértói strandon.

Július 14-ig az elővételes bérlet 9490 forintba, az elővételes napi jegy pedig 3990 forintba kerül.

East Fest – július 23-28. – Mezőtúr

Idén is vár Kelet-Magyarország egyik legnagyobb bulija! Fesztivál az Alföld közepén, a mezőtúri strandfürdőben Kowalsky meg a Vegával, Hétköznapi Csalódásokkal, a Follow the Flow-val, a Paddy and the Rats-el, és G.w.M-el is. A további fellépők névsora folyamatosan érkezik majd március folyamán.

Március 31-ig az elővételes 5 napos bérlet (kedd-szombat) 14990 forint, az elővételes 4 napos bérlet (szerda-szombat) 12990 forint. Mezőtúri lakosoknak 500 forint kedvezménnyel.

LB27 Reggae Camp – július 23-28. – Cegléd

Idén is 5 nap Jamaica a ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban! A szervezők továbbra is biztosítják az ingyenes strandolási és sátrazási lehetőséget azoknak, akik karszalagot váltanak, és még a kutyádat is elhozhatod. Idén 30 hazai banda, 23 külföldi zenekar és előadó, 80 sound system produkció vár, a medencék, tópart, erdő, tánc, jóga, sör, ölelés, béke és szeretet mellett Cegléden a reggae és ska szerelmeseit.

De a többi színpadot is érdemes figyelni: jön CéAnne Akusztik, a Roots 4ward, A Láma Dalai, és Jahfar és sok más neves, kedvelt fellépő.

A bérletekből az elővételesek elfogytak, 20000 forintért vehetünk, a keddi napijegy 2000 forint, a többi napra pedig 6000 forint a belépő.

Fezen - július 24-27. – Székesfehérvár

Idén is fantasztikus hangulat, külföldi és hazai élvonalbeli metal, rock és pop zenei fellépők várják az érdeklődőket Fehérvári Zenei Napokon. Olyan koncertekben lehet részünk, mint a Fish!, Cloud 9+, a Follow the Flow, az Alvin és a mókusok, az AWS, Dub FX, Majka, a Halott Pénz, Ossian, Punnany Massif, Wellhello, Horváth Tamás, vagy az Ignite.

Március 11-ig a kedvezményes bérlet 20990, a kedvezményes diákbérlet 18990 forint. Az elővételes napijegy szerdára 5990, minden további napra 9490 forint. Diákjegyek 5990 forintos áron korlátozott számban érhetők el.

O.Z.O.R.A. – július 29. - augusztus 4. – Dádpuszta

Idén is a szeretet és a béke uralkodik majd egy héten át a dádpusztai völgyben, ahol összegyűlnek a világ minden tájáról a psytrance, goa, chill és ambient műfajok kedvelői.

Ezt a fesztivált hatja át leginkább a közösségi szellem, mintha egy hatalmas tábor lenne, ahol rengeteg inspiráló, vizuális élménnyel is gazdagodhatunk.

Az OZORA szellemiségéhez hozzátartozik, hogy csak hetijegye van, hiszen 1-1 nap alatt nem tudnánk átadni magunkat a fesztivál hangulatának. Ennek az ára 190 euró (mely már tartalmazza az 5 eurós kezelési költséget is).

Ördögkatlan – július 31. - augusztus 4. – Dél-Dunántúl

A több helyszínen zajló fesztivál a dél-dunántúli régió egyik lenagyobb rendezvénye már több mint 10 éve, minden augusztusban. Nagyharsány, Kisharsány, Vylyan Pincészet, Mokos Pincészet, Szársomlyói Szoborpark, Beremend, Villánykövesd várja idén programokkal a fesztiválozókat. A szervezők komolyan veszik a rendezvényre kezdetektől jellemző összűvészeti jelleget: céljuk, hogy a fesztiválon

minden értéket felmutató műfaj megmutatkozhasson, és mindezt oly módon, hogy a mainstreamtől a marginális kísérletekig minden helyet kaphasson.

Bérletek már kapható elővételben április 30-ig 14000 forintos áron. Szép kártyát, és papír alapú Erzsébet utalványt is elfogadnak. (Lehetőség van a szponzorbérlet vásárlására is, ez 50000 forint.)

A program csak később várható: az Ördögkatlan egyelőre nem tudja, miből gazdálkodhat 2019-ben, és a közönség türelmét kérik. Mi szurkolunk nekik, és a szervezők is úgy hiszik, hogy

Jazzfőváros Fesztivál – augusztus 1-4. – Kecskemét

Négy napon át, három színpadon várja a jazz szerelmeseit 90 zenész a világ minden tájáról Kecskeméten! A fesztivál helyszíne a Domb Beach lesz, és a koncerteket olyan programok, lehetőségek kísérik, mint a swingtánc oktatás, futóverseny, strand, Decathlon-sportpark és az Országos Jazzműveltségi Vetélkedő!

a Debrecen Dixieland Jazz Band, Falusi Mariann, Festival All Stars, a Hot Jazz Band, Jerome Etcheberry, a Kecskemét Jazz Orchestra, Raphael Dever, Szalóky Béla, Tom White & the Mad Circus és még sokan mások.

A nulladik napi (aug. 1.) program ingyenes: mindenkit várnak az éjszakába nyúló swingtánc partin. A 3 napos bérlet ára 10000 forint, a napijegyeké pedig péntekre 4000, szombatra 5000, vasárnapra 3000 forint. A belépés 14 éves korig felnőtt kísérettel ingyenes! A fizetés SZÉP-kártyával, vagy Erzsébet-kártyával is megoldható.

RockBalaton – augusztus 8-11. – Fonyód

A rock nagyágyúi ismét Fonyódon vernek majd tanyát 2019-ben augusztus 8. és augusztus 11. között. 100% élő zene 0% tátogás

– olvashatjuk az esemény honlapján.

2019 főbb fellépői az Ossian, Road, Leander Kills, Depresszió, Don Gatto, AWS, Karthago, Pokolgép, Kárpátia, és Kalapács.

Július 1-ig kaphatók kedvezményes bérletek 13990 forintért, early bird napijegyek pedig 2990 forintért. Bérlet a helyszínen nem kapható. 14 éves kor alatt a rendezvény ingyenes nagykorú kíséretében!

Világfi Fesztivál – augusztus 15-18. – Gárdony

A fesztivál Velencei-tó partján található TóParty Strand és Kemping területén kerül megrendezésre idén harmadik alkalommal. A zenei programok mellett a strand adta lehetőségeket is élvezheti a közönség, kajakozhat, vízibiciklizhet, szabadidős sportokat űzhet. Aki inkább zeneileg művelődne, azt várják napközben a jammelős workshopok. Az esti koncertek után táncház, folkkocsma, vagy hajnalig buli következik.

Az idei Világfi Fesztivál eddigi biztos fellépői: Aurevoir, Jóanépi, The Sharon’s, Servet Zenekar és Timár Márton. Bérletek, jegyek egyelőre nem kaphatók.

Fekete Zaj Fesztivál – augusztus 16-19. - Mátrafüred

Magyarország legmagasabban fekvő tavánál, a Sástónál várják az érdeklődőket idén is a tízéves Fekete Zaj koncertjeire. A 2019-ben a rendezvény 4 napig tart, melyből az első 3 napon koncertek és pörgés, az utolsó napon pedig az első éveket visszaidéző, nyugisabb programok várják a közönséget. Erre a napra a szervezők nem bérletet, hanem a bérlet mellé egy kedvezményes árú, kiegészítő napijegyet kínálnak majd.

Az eddig ismert fellépők: Tribulation, Repetitor, Pink Turns Blue, Agent Side Grinder, Katla., Jo Quail, Mueran Humanos, Volkova Sisters, Qual, Ash Code, Nadja , The Eternal, The Devil’s Trade, és a Psycho Mutants.

Március 31-ig a kedvezményes bérlet 12990 forint, napijegyek még nem kaphatók.

Csernely Nemzetközi Kulturális Fesztivál – augusztus 15-20. – Csernely

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csernelyen zenei, táncos, színházi, filmes, néptáncos, népzenei, alkotó művészeti, és élményprogramok várják az érdeklődőket; kiállításokkkal, kézművességgel, gasztronómia kalandokkal.

Szlovákia, Csehország és Lengyelország közelségét kihasználva a nemzetközi rendezvény a külföldi közönséget is célozza. De nem csak vendégeket, hanem számos fellépőt is várnak Csernelyre a V4 országokból.

Woodstockra emlékezve hazai és külföldi fellépők előadásában hallhatjuk az akkori zenészek dalait: felcsendülnek majd számok Richie Havenstől, Janis Joplintől, Santanatól, Joan Baeztől, Credence Clearwater Revivaltől, Jefferson Airplanetől, Crosby, Stils, Nash and Youngtól, Joe Cockertől, Jimi Hendrixtől és sok más fellépő akkori előadásából.

A fesztivál az évforduló másnapján azokat a zenekarokat is megidézi, akik ugyan meghívást kaptak a Woodstock Festivalra, de nem mentek el. Természetesen az augusztus 20-i ünnepi program és tűzijáték sem maradhat majd el.

A kedvezményes bérlet elővételben, 6 napra 19000 forint! A kétnapos Woodstock-ünnepre 8500 forint a beugró, csak a Woodstock Festival Emléknapjára pedig 5000 forint.

Lesd meg a vidéki fesztiválokat a HelloVidék térképén:

A vidéki fesztiválokat a teljesség igénye nélkül vettük sorra az alapján, mennyi információval rendelkezünk már fellépőkről és jegyárakról. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

2019

fesztivál

körkép

vidék

lista

sopron

volt

ozora

csernely

ördögkatlan

fekete zaj

mátrafüred

világfi

gárdony

rockbalaton

fonyód

jazzfőváros

kecskemét

fezen

székesfehérvár

reggae camp

lb27

cegléd

east fest

mezőtúr

fehértone

kunfehértó

zamárdi

balaton sound

veszprém

utcazene

veszprémfest

bánkitó

bánk

alterába

körmend

hopplá

rockmaraton

dunaújváros

szentgotthárd

velence

efott

debrecen

campus

strand fesztivál

szin

szeged

leszfeszt

kisvárda

tiszafüred

tómék

zalacsány

örvényeshegy piknik

eger

éter plusz

de ja vu

orfő

fishing on orfű

kolorádó

nagykovácsi

ukk

hello ugar

woodstock az ugaron

ópusztaszer