Megnyílt a Rippl-Rónai kiállítás: Piacsek bácsi most Kecskeméten poharazgat

MTI   
  Megosztom
Megnyílt a Rippl-Rónai kiállítás: Piacsek bácsi most Kecskeméten poharazgat

Az Antal-Lusztig-gyűjteményből válogatott Rippl-Rónai-festményekből rendezett kiállítás várja csütörtöktől a közönséget Kecskeméten, a Bozsó Gyűjteményben.

Bozsó János, a kiállítás kurátora elmondta: a modern magyar festészet egyik vezéralakját, Rippl-Rónai Józsefet és művészetét bemutató válogatás érdekessége, hogy egy gyűjtő szemszögéből mutatja be az életművet. A több mint 4500 darabból álló Antal-Lusztig-gyűjtemény ugyanis számtalan olyan művet rejt magában, amely megkerülhetetlen egy-egy fontos alkotói pálya bemutatásakor.

A kiállítási anyag válogatásában részt vevő Plesznivy Edit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Festészeti Osztályának vezetője megerősítette: a Bozsó Gyűjteményben látható 49 mű alkalmas arra, hogy keresztmetszetét adja a művész munkásságának. Az Antal-Lusztig-gyűjteményből szemezgetve a festő minden korszakából és változatos anyaghasználatából - olaj, pasztell, tus, diópác, ceruza - találhatunk reprezentatív alkotásokat - fogalmazott.

Emlékeztetett arra, hogy Antal Péter debreceni ügyvéd grandiózus kollekcióját anyai nagyapja, Lusztig Sámuel gyűjtése alapozta meg az 1920-as években. A gyűjtemény a 20. század elejétől egészen napjainkig több mint 300 magyar művész kiemelkedő alkotásait őrzi.

Plesznivy Edit elmondta: a kecskeméti tárlaton látható lesz Rippl-Rónai József "fekete" korszakának egyik főműve az 1892-ben született Bánat című festmény. Ugyancsak a párizsi időszak egyalakos képsorozatának megragadó példája a Lazarine a kandalló előtt című mű. A művész enteriőr korszakából valók a Piacsek bácsi poharazgat, a Képek között és a Reggeli után című értékes darabok. A festő szeretett családtagjait láthatjuk az Apám, az Édesanyám betegen, valamint a Rónai Ödön a műgyűjtő című képeken.

A "kukoricás" korszak kiemelkedő műve a közeli festőbarát, Kunffy Lajos feleségét megörökítő, élénk színvilágú, Kunffy Lajosné napernyővel című festmény vagy a Hegyoldal piros tetejű házzal című olajkép. A banyuls-i hónapokat reprezentálja a Táj fával című kompozíció, és az első világháború megpróbáltatásait idézik az 1914-ben született Ágyúállás, Páris és a Madame Ricard című művek. A Rippl-Rónai által oly kedvelt pasztell technikával készült női portrék közül pedig a Párizsi nő fátyolos kalapban, az Idős nő arcképe csipkegallérral, a Zwickeres öregasszony, valamint Lőwy Ernőné portréja látható.

Mint kiemelte, a magyar képzőművészetben Rippl-Rónai József azon kevesek közé tartozott, akik szervesen kapcsolódtak a korszerű európai mozgalmakhoz. Egyéni hangvételű képei naprakész festői problémák és friss impulzusok nyomán formálódtak.

Rippl-Rónai József néhány éves müncheni akadémiai képzést követően 1887-ben érkezett a francia fővárosba. Kezdetben Munkácsy segédjeként akadémikus szellemben dolgozott. Két évvel később, mesterével szakítva saját útjára lépett és a francia posztimpresszionisták, az úgynevezett Nabis-csoport tagjaként a kor legmodernebb festői törekvéseit formálta saját képére. Akkori "fekete" korszakára a sötét tónusok és a dekoratív kontúrok alkalmazása, valamint a harmadik dimenzió szerepének visszaszorítása volt jellemző.

1902-ben szülővárosában, Kaposváron telepedett le, és ekkor munkásságában egy új festői periódus vette kezdetét. Lírai hangulatú táblaképein otthonába, családja hétköznapjaiba engedett bepillantást. 1908-ban megvásárolta a Róma-villát, amely emlékházaként napjainkban is őrzi az eredeti enteriőröket. Ez idő tájt induló úgynevezett "kukoricás" korszakában a tiszta színekből alakított, nagypettyekkel való festés vált jellemzővé művészetére.

Az 1910-es évek közepétől Rippl-Rónai egyre kevesebb olajképet festett, 1919-től pedig kizárólag a virtuóz könnyedséggel kezelt pasztellnek szentelte művészetét. Színes krétával kisvárosi jeleneteket, enteriőröket, tájképeket, megkapóan finom női portrékat vetett papírra. Az 1920-as évek elején elkészítette a Nyugat folyóirat alkotóinak - többek között Babits Mihálynak, Szabó Lőrincnek, Karinthy Frigyesnek, Osváth Ernőnek és Schöpflin Aladárnak - a karakterisztikus arcképeit is.

Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kiállítás

szórakozás

festmény

festészet

képzőművészet

művészet

rippl-rónai

kecskemét