Megújul a Szegedi Tudományegyetem sportközpontja: új lelátót is építenek

MTI   
  Megosztom
Megújul a Szegedi Tudományegyetem sportközpontja: új lelátót is építenek

Kormányzati támogatással 2,1 milliárd forintból két atlétikai pálya fejlesztése indulhat el Szegeden a Modern városok program keretében - jelentette be Bartók Csaba, politikus csütörtökön a Tisza-parti városban.

A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, a SZVSE-pálya felújítása és az egyetemi sportközpont területén egy új atlétikai centrum kialakítása kapcsolódik a városban folyó sportberuházásokhoz: az ifjúsági centrum és a fedett uszoda építéséhez.

Az SZVSE - a város által évtizedek óta magára hagyott - sporttelepén 550 millió forintból nemzetközi szabványoknak megfelelő, nyolcsávos, világítással rendelkező modern pályát alakítanak ki. Építenek egy diszkosz és egy kalapácsvető dobópályát, egy füvesített gerelyhajító nekifutót, két súlylökő-pályát, és teljes atlétikai eszközgarnitúrát kap a létesítmény, közölte az egykori válogatott kézilabdázó.

A Szegedi Tudományegyetem sportközpontjában szintén nemzetközi szabványoknak megfelelő, nyolcsávos, világítással rendelkező futópályát, valamint egy hatsávos, 80 méteres futópályát, egy magasugróhelyet, diszkosz és kalapácsvető dobópályát, két súlylökő-pályát alakítanak ki. Az 1,6 milliárd forintos beruházás keretében épül egy 300+100 főt befogadó lelátó, konditerem, és egy 80-100 férőhelyes öltözőblokk is, ismertette a fejlesztés részleteit Bartók Csaba.

A beruházások tervei már elkészültek, a SZVSE sporttelepének fejlesztése csak a pályát érinti, így azt hamarabb birtokba vehetik majd a sportolók, de reményei szerint már akár jövőre meg is valósulhatnak a beruházások.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szeged

sport

fejlesztés